A kertedben nyíló virág különleges kifejeződése az összetevőinek, mint például a mag, a napfény, a víz, vagy a talaj. Bár a virág gyönyörű megnyilvánulását adja ezeknek az elemeknek, az egész ökoszisztéma, amely létrehozta a növényt, messze nagyobb, mint virágszálunk, ami ma van, holnap nincs, hamarosan elhervad és elpusztul. A teremtés viszont folytatódik.
Az egyházat is valahogy így kell látnunk. Amikor az ekklézsiáról beszélünk, messzebbre kell tekintenünk egy-egy helyi gyülekezetnél, vagy akár egy-egy egyháznál (pedig sokan pont ezeket értik „egyház” alatt). Ez utóbbiak idő és tér által behatárolt fogalmak. Bár a Biblia beszél helyi gyülekezetekről, de sokkal több szó esik benne arról a végtelenül nagyobb valóságról, aminek a helyi közösségek csupán egyszerű kifejeződései, akár csak az ökoszisztémának a mi virágszálunk. Ezért először azt nézzük meg, mik jellemzik az ekklézsiát (egyházat) annak lehető legtágabb értelmében, aminek egy-egy helyi közösség, gyülekezet, egy-egy egyház, csak időleges megnyilvánulása. Ha sikerül ezeket a nagyobb igazságokat megragadnunk, akkor az „egyházat” kifejezni is sokkal pontosabban és szebben tudjuk majd. Ha csak másolni próbáljuk az Újszövetség helyi gyülekezeteit anélkül, hogy megértenénk és értékelnénk azt a valóságot, ami életre hívta őket, akkor élettelen és tartalmatlan – bár felszínesen nézve „biblikus” – gyülekezeteink lesznek! A külső megjelenés, a forma ott lesz, csak épp az Élet hiányzik belőlük. Azok a bizonyos gyümölcsök fognak hiányozni – akár a fügefáról, amit Jézus megátkozott. Az ’ekklézsia’ görög szót leggyakrabban ’gyülekezetnek’ fordítja az Újszövetség. Alapvető jelentése: összegyülekezés. Érdekes módon két szóból tevődik össze. Az első, ’ek/ex’: ez a ’-ból/-ből’ toldalék (az eredet, ahonnan a mozgás, a cselekvés elindul). A második fele pedig: ’kal-eh’-o’, jelentése: előhívni, hívni, (családi) nevén nevezni. Ez együtt azt jelenti, hogy ’az eredeti nevünkön szólítottak’. Az eredetünkből származik egy meghívás; Teremtőnk vágyik létezésünkre. Abba Apánk megnevez minket, és ahogyan Ő hív minket, érvényesebb minden más névnél vagy vélelmezett önazonosságunknál. Az Efezus 3:15 kifejti, hogy minden család, faj és nemzet a Teremtőtől kapja a nevét. „Akitől az egész mennyei és földi család a nevét kapja.” (Ef 3:15) Először is, ez és számtalan egyéb bibliai vers alapján azt kell mondjuk, hogy Isten mindenkit hív. Magáénak mondja az egész emberiséget, mert Ő tudja, hogy kik vagyunk igazán. Ő tőle származunk és Tőle ered ez a hívás. Ebből az következik, hogy akik válaszolnak az Ő hívására: azok, akik felismerik igazi identitásukat Őbenne, ezek az emberek testesítik meg az ekklézsiát. Az ekklézsia az Ő hívásából fakad. Jézus a következőket mondja az egyházról: „Amikor Jézus megérkezett Cézárea Filippi területére, megkérdezte a tanítványaitól: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Azok így feleltek: Egyesek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, van, aki Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” „Hát ti mit mondotok rólam, ki vagyok én?"- kérdezett tovább. Simon Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, a Messiás, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt: „Boldog ember vagy Simon, Jóna fia, mert nem könyvekből, vagy tanítóktól kaptad meg a választ, hanem az én Mennyei Atyám maga jelentette ki neked azt a titkot, hogy valójában ki vagyok én. Én pedig megmondom neked, ki vagy te valójában. Te Péter [Petros, egy kőszikla-darab] vagy. A kősziklán [petra] fogom felépíteni egyházamat, amely oly mértékben telik meg energiával, hogy még a pokol [hades] kapui sem tudják kirekeszteni.” (Máté 16:13-18) Látod, hogy Jézus arra a kinyilatkoztatásra építi Egyházát, hogy ki Ő és ki az emberiség igazán? Az Atya kijelentette Simonnak, hogy az Emberfia valójában az Isten Fia. Simon Péter csak Jézus vonatkozásában látta ennek jelentőségét. Jézus azonban tovább ment. Ez a kijelentés nem csak Jézus identitására vonatkozik, hanem az emberére is: az ember fia az Isten fia. Nagyon személyre szóló és konkrét, ahogyan Jézus Péterrel beszél. Először „Simonnak, Jóna fiának” hívja őt. Ezzel kidomborítja, hogy Péter szintén ’ember fia’ – ez nem egy csupán Jézus számára fenntartott sajátos megnevezés volt. De azután Péter identitásának meglátása érdekében mélyebb értelmet nyit ennek. „Te Péter [Petros] vagy” mondja, és ’Péter’ azt jelenti: ’egy darab szikla’ vagy. Másodszorra viszont Jézus egy másik szót használ: kőszikla [petra] az, amire felépíti egyházát. Kifejezetten a kősziklát említi, amelyből a darab is való. „Hallgassatok rám, kik igaz voltotokra vágytok, kik az Urat keresitek. Tekintsetek a kősziklára, amelyből kivágattatok…” (Ézsaiás 51:1). „Dicsérjétek Istenünket, (…) Kőszikla Ő! Minden tette tökéletes…” (5Móz 32:3-4) Jézus arra ösztönzi Pétert, hogy lássa meg saját eredetét természetes születésén túl, és magával kapcsolatban is jusson el annak felismerésére, amit Jézus vonatkozásában már megtett. Nevezetesen, hogy az ember fia (ebben az esetben Jóna fia), az Isten fia is! „Ezen a kősziklán [petra]” – a kősziklán, amelyből kivágattatok, vagyis az eredeti valótokon – fogom felépíteni az egyházamat, mellyel szemben a pokol (hades) kapui sem tudnak megállni. A Hades egy szószerinti helyet is jelöl, de további erőteljes jelentés áll mögötte. A ’hades’ szó két részből áll: ’látni’ és ennek a ’negatív formája’. Tehát tulajdonképpen arra az állapotra utal, hogy ’nem látni’ vagy ’fel nem ismerni’, ’tudatlanságban lenni’! Eszerint, a te igaz identitásodra vonatkozó kijelentés felismerést ad, legyőzi a tudatlanságot. „Benne volt az élet és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik; és a sötétség nem tudja megragadni azt.” (János 1:4-5) Jézus úgy élt, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy kinek és minek teremtetett az ember. Az életnek ez a leplezetlen megnyilvánulása minden ember lelkiismeretét vonzza, mert a ’bukás’ (ami egy hamis önazonosságunk, vetített-torzult én-tudatunk) ellenére is, megmaradt az emberben az isteni szikra vagy mag. Ez a vonzás azokon az embereken keresztül is terjed, akik már válaszoltak a hívásra. Pál írja az életével kapcsolatban „ahogy megnyilvánul bennünk az igazság, megmutatjuk, és mindenki lelkiismeretének ajánljuk magunkat, hogy kik vagyunk Isten szemében.” (2Korintus4:2) Pál az Efézusiaknak írt levelében az ekklézsiát úgy ábrázolja, mint testet, aminek Krisztus a feje. Amit leír, az nem csupán egy helyi gyülekezetet. Nem a formákkal vagy módszerekkel kezdi, amelyeken keresztül ezek az igazságok kifejeződnek, hanem a nagy képpel, ami az alap. Az Isten szeretné kifejezni magát! Testet akar! A tested azonban nem egy távirányított dolog, a fejedtől függetlenül. Te egy egység vagy. Ugyanígy az Atya, terve szerint az emberi testet választotta „lakhelyéül” és ebben örömét lelte. De nem is egyszerűen csak arról van szó, hogy Isten lakhelye vagy, benned szeretne élni… hanem hogy Ő rajtad keresztül szeretne élni, meg is nyilvánulni. A rólad szóló terve nem csak az, hogy magadban őrződ Őt, hanem hogy Ő kifejeződik tebenned. Hiszen Isten a világosság, és a világosság ragyog – ne csak egy rejtett, benső élet legyen Ő benned. Engedd, hogy mindennapjaidban láthatóvá váljon, interakcióidban is Ő tündököljön fel. Terajtad keresztül tudjon Ő gondolkodni, tebenned lehessen Ő isteni Önmaga. Az Efezus 1:18 így szól: „világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: (…) mi az ő hívásának reménysége, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentekben.” Istennek van tehát egy öröksége, méghozzá az emberben! Úgy tervezett minket, hogy mi legyünk az Ő végső kifejeződése. Mennyire nagy, színes, mély, széles, tág és hosszú az, ahogy Isten kifejezi önmagát? Megmérheted-e őt? Ezek a kérdések eljuttatnak minket arra a meggyőződésre, hogy soha se akarjuk kontroll alatt tartani, behatárolni, meghatározni azt, hogy Isten hogyan nyilvánul meg az egyházon keresztül; hacsak nem az a célunk, hogy az egyház egy emberi megnyilvánulás legyen, nem isteni. A fej, Krisztus az, aki irányít és inspirál minden egyes tagot, Jézus vágyának megfelelően. Pedig milyen gyakran próbáljuk Krisztust a saját kiagyalt eszközeinkkel helyettesíteni. Az ekklézsia sokkal több, mint ami egy-egy helyi gyülekezetben kifejezésre jut. Majd később foglalkozhatunk konkrétan e közösségekkel is, de előbb nézzünk bele még mélyebben, mi is az ekklézsia. „ Az emberi test egységes egész, de sok tagból áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is.” (1Kor 12:12) Krisztus nem egy különálló lény! Addig olvasd az 1Korintus 12:12-t, amíg ezt meg nem látod. Krisztus sok tagból áll és ezek alkotják a test egészét. Te is része vagy annak, ami Krisztus. Ezért nem alacsonyíthatjuk le Őt azzal, hogy egy szerveződéssel tesszük egyenlővé. Csak az fejezheti ki az Ő milyenségét és képét, aki az ő képére és hasonlatosságára lett teremtve. Amikor egyházról beszélünk, akkor Krisztus testére gondolunk. Krisztus pedig nem egy esemény, program, vagy szervezet, amit emberi kezek hoztak létre. Ő egy személy, akiben Isten teljessége lakik testi alakban. Az ekklézsia Isten szempontjából nem egy ideiglenes szerveződés. Az Efézus 3:19-21 kifejti, hogy Isten szándéka az, hogy megnyilvánuljon rajtunk keresztül, ahogy mi nem is képzeltük, és ez az önkifejeződése folyamatos és mindig tartani fog. „Ismerjétek meg Krisztus szeretetét, mely minden emberi értelmet meghalad, hogy Isten teljessége töltsön be titeket. Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó ereje szerint, azé a dicsőség az egyházban, Krisztus Jézus által minden időben örökkön örökké.” (Ef 3:19-21) A helyi közösségek, gyülekezetek és egy-egy egyház átmeneti megnyilvánulásai a valódi egyháznak, mely örök. A Zsidók 12:23 bemutatja, hogy az eklézsia, az egyház, ahogy azt Isten ismeri, nem korlátozódik az itt és a most időleges kereteire. Nem behatárolt tér és idő által, hanem az Ő egyháza örökkévaló.
1 Comment
Csorba Tamásné
11/2/2017 00:54:54
Éppen erre a teljességre vágytunk mindig is!
Reply
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|