INTERJÚ ANRE RABE-VAL - 2. rész
|
Rólunk |
Mike Morrell 2016. őszén készült interjúja alapján a magyar változatot Fehér Vera készítette
Nemrégiben beszélgettem Andre-val egy meghatározó találkozás-élményéről, amely megváltoztatta az életét, munkáját, és amely nyomán a VÁGY című könyve született. Ez az interjú második része. Az első részt itt olvashatja.
René Girard munkássága meglehetősen éles kritikát fest az emberiségről: mimetikus (egymást visszatükröző) versengésben állunk egymással, hogy vajon melyikünk képes mélyebbre süllyedni: de mindig csak ráteszünk egy-egy lapáttal. Arra vágyunk, ami a másiknak van; és megszerzéséért készek vagyunk egy „mindenki mindenki-elleni” háborúra is. Az egyetlen, ami átmeneti „állj!”-t parancsol ebben az erőszakos mimetikus őrületben – Girard antropológiai nézete szerint – az, ha valakit (vagy egy szimbolikus helyettesítőjét) feláldozzuk a „többségért”. Hogyan látja Girard – és mint látod te, Andre: ehhez kapcsolódóan mit fed fel a Biblia Istenről és az ő szeretett emberéről? Mi lehet a kiút ebből az ördögi körből?
A mítoszokat, melyek erőszakos múltunkból nőttek ki, mindig a túlélők írták. Az ő szempontjaik nyilvánvalóan rendkívül korlátozottak. A túlélőkről mindig azt festették, hogy ők az ártatlanok; az áldozatok pedig megérdemelték sorsukat. Girard hosszú éveket töltött mítoszok dekonstrukciójával, lebontásával és ízekre szedésével: hogy rámutasson, hol vannak azok a pontok, ahol az egyes mítoszok elfedik a valós eseményeket. Hoznál esetleg olyan példát, amikor a bibliai történetben benne van az elfedés is, és az is, ami valóban történt? Persze. Az eredetmítoszokban, melyek egy-egy közösség megalapításáról szólnak, általában valaki meghal. Erre a bizonyos halálra, e köré épül minden új civilizáció. Az egyes mítoszokon belül ez a halál vagy úgy jelenik meg, hogy valaki önkéntesen feláldozta magát a közösség javára, vagy úgy ábrázolják, mint a kétségtelenül bűnösön végrehajtott igazságos ítéletet. A közösség nyilvánvalóan mindig ártatlan a gyilkosságban. Ezzel szemben Káin és Ábel bibliai története egyrészt elismeri, hogy az első civilizáció, az első város (Énok városa) egy halállal kezdődött. Ami figyelemre méltó azonban, hogy Ábel halálát annak tünteti fel, ami az valójában volt: egy gyilkosság. Azáltal törik meg az erőszak ciklusa, ha a „megváltó erőszak” mítoszát nem rejtegetjük, hanem nevén nevezzük. De vehetjük József és testvérei történetet, Jóbot, vagy azt a számtalan hangot, mely a zsoltárokból kihallatszik: a bevett bölcsességet, miszerint mindenkinek az jár, amit megérdemel, tehát a szenvedés mindig bűn következménye… ezt a szemléletet vonják kétségbe a fenti szereplők, akik a szenvedésben is kitartanak ártatlanságuk hangsúlyozása mellett.. Mi az Jézus életében, az általa nyújtott példában és a neki juttatott felhatalmazásban, ami további zavarokat okoz ebben az erőszakos mintában, amit egyébként követünk?
Míg a héber Biblia (az Ószövetség) gyakran úgy kérdőjelezi meg a „szent erőszak” mítoszát, hogy már ismert mítoszok újra-olvasatát adja, Jézus személyével túllépünk a csupán irodalmi, elméleti újraértelmezéseken. Jézus a valóságban, valóságosan lesz egy az áldozataink közül. Elszenvedi a mi erőszakosságunkat, hogy Isten nevében vagy Istenre hivatkozva soha többé ne lehessen erőszakot végrehajtani. Egy olyan Isten tűnik elő Jézus révén, Aki inkább még a mi erőszakunkat is elszenvedi, de semmiképpen nem vesz részt benne. Ahogyan a VÁGY c. könyvemben írom: „Jézus önként kiteszi magát a mi dühünknek, és az Atya kiszolgáltatja Fiát a mi vak erőszakunk kegyetlen ciklusának; mert összezavarodottságunkat csak belülről lehet önmagából kifordítani, csak belülről láttatható az erőszakunk úgy, mint ami csupán a miénk. Jézus kész áldozatunkká válni, hogy megmentsen bennünket saját szakrális áldozati rendszerünktől, és azoktól az erőszakos Istenképektől, melyek a nyomában születtek. Belülről bontja le mítoszainkat. Belép a mi szorongásaink kellős közepébe: hogy attól félünk, hogy nem fogadnak el minket, hogy nem vagyunk méltók az életre – és ott egy olyan Istent mutat nekünk, aki feltételek nélkül elfogad és magához ölel minket embereket. És így, bár mi épp a legmélyebbre süllyedtünk és ellenségünknek tekintjük őt, helyreállít és magához békít bennünket (Róma 5:10). Isten Krisztusban, szorongásainkba belépve belülről bontja le azokat… ez nem semmi. Végső soron Jézus feltámasztása a Isten Szellemének erejében, ez az, amely lehetővé teszi számunkra, hogy újra szembesüljünk erőszakunk elszenvedőjével. Nincs az az elkövető, aki szeretne még találkozni áldozatával, hallani az ő beszámolóját: hiszen épp ezért vesszük el az életüket, ezért gyilkolunk. De Jézus feltámasztásakor, áldozatunkkal kapcsolatban nem marad más lehetőségünk. Az üzenet azonban, amellyel szemben találjuk magunkat, a lehető legradikálisabb: nem úgy, mint minden egyes korábbi áldozat vére, mely bosszúért kiáltott… Jézus vére megbocsátásért kiált. Így tehát Jézus megadja nekünk a végső megoldást az erőszak soha véget nem érő ciklusára: és ez a megbocsátás. A büntető igazságosság soha nem vet véget a ciklusnak; csak a helyreállító igazságszolgáltatás tudja ezt. Van-e olyan terület, ahol szembehelyezkedsz Girarddal illetve a Mimetikus Elmélettel, vagy érzed-e azt, hogy valami egyedülálló gondolattal te is hozzájárultál ehhez az eszmecseréhez? Minden elmélet, amely óriási alkalmazási területeket nyit meg, ami rendkívüli hatással van mind személyes életünkre, mind a társadalom egészére, egészen biztos, hogy bevonz meglehetősen sok kritikát is. Ami a Mimetikus elméletet illeti, valóban számos kritikát kapott egy sereg tudományterületről, és évtizedeken át… mi több, ezek végeredménye rendkívül eredményesnek és üdvösnek mondható. Már maga a tény is, hogy képes volt ennyi tudományág figyelmét magára vonni, bizonyíték arra, milyen erő rejlik a magyarázatban, amivel az elmélet szolgál. És így a kritikák hozzájárultak az elmélet további finomításához. A teológia nem különíthető el precízen más tudományoktól. Épp ellenkezőleg: minél több az átfedés teológiánkban más tudományágakkal, annál életszerűbb lesz. A Mimetikus elmélet lehetővé teszi számunkra, hogy Jézust az emberi történelem teljességben nézzük; ne csupán a Bibliában megjelenő történelmen keresztül. Az elmélet például szorgalmazta a Biblia irodalmi szemléletű olvasatát, a többi ókori írás és ősi mítosz összefüggésében szemlélve, mely tovább gazdagította megértésünket. A Mimetikus elméletnek hála, korábban soha nem látott, páratlan diskurzust indult el a kereszt-tudományok között. Pszichológusok, antropológusok, közgazdászok és teológusok megtalálták a közös nevezőt benne. Oly mértékben ösztönözte a kutatást és a tudományos együttműködést, amihez foghatót más mozgalmakban még nem láttam. Nagyon igaz. Gondoljunk csak az alábbi két szervezetre: The Colloquium on Violence and Religion (A Mimetikus elmélettel foglalkozó tudósok nemzetközi szövetsége) és a Theology and Peace. Bár ez utóbbi tevékenysége a kereszténységre összpontosít, engem mindig is lenyűgöz etnikai, kulturális és társadalmi-gazdasági sokszínűsége, amivel akár általános igazságossági, akár spirituális kérdésekkel foglalkozik. Már beindult a mimézis tudományos kutatása. Én azt gondolom, hogy jogos és érvényes, amit Anthony Bartlett Girardról mondott: hogy ő a Biblia-értelmezés Einstein-je. De olvastam számos kritikát is jó szándékú és őszinte hívőktől, akik igyekeznek értelmezni ezt az egészet, hogy mi is itt a lényeg. Nem tartom szerencsésnek azonban, hogy sokan közülük úgy gondolják, anélkül tudnak építő kritikát mondani, hogy kellő mélységben megértenék a Mimetikus elméletet. Ha valóban éleslátó kritikát szeretne olvasni valaki, Michael Kirwan „Girard és Teológia” c. művét ajánlom. Engem leginkább az érdekel, hogyan tudjuk Istent megtapasztalni – hogyan tudunk olyan környezetet teremteni, ahol az emberek találkozhatnak Azzal, aki vágyik ránk. Mint említettem, Girard a nagyobb figyelmet a mimézis negatív aspektusainak adta (Pl. az I See Satan Fall Like Lightning („Látám a Sátánt, mint villámlást lehullani”) c. könyvében. De további óriási lehetőségek rejlenek a mimézis pozitív oldalainak felfedezésében – annak feltárásában, hogy mit is jelent, hogy mi Isten visszatükrözése: az Ő képmása és hasonmása vagyunk. Remélem, hogy a VÁGY c. könyvemben a „Mimetikus helyreállítás”-nak szentelt fejezet megmutatja, hogy ősi (ókori) meglátásainkat hogyan gazdagíthatja a mimetikus elmélet. Azt is felvázolom benne, hogy ez nem csupán az ember eredetéről szóló elmélet, hanem Isten metafizikai megtapasztalására is óriási hatással lehet. A gyakorlatias szolgálat és a gyakorlati teológia azok a területek, amiben én leginkább dolgozom. Már amennyire én látom, az ezeken a területeken dolgozók közül csak nagyon kevesen tudják, miként kommunikálják vagy alkalmazzák a mimetikus realizmust. Egy utolsó megjegyzés. Könyvem kritikusai közül sokan a kiadvány javára írták, hogy sikerült érthető formába öntenem a Mimetikus elméletet, és főleg annak teológiai vonatkozásait. Nagyon hálás lennék, ha tényleg sikerülne minél többek számára hozzáférhetővé, érthetővé tennem ezeket a mély meglátásokat – olyanoknak is, akik egyébként nem valószínű, hogy Girard munkásságával foglalkoznának. Ennek a szándékomnak a megvalósítására indítottam el egy új online programot: a Mimesis Academy-t (magyarul Mimézis Műhely). Egy mezei Jézus-követő életében a „megváltott vágy” megértése hogyan segíthet leküzdeni saját erőszakos és kapzsi szokásainkat?
Ha tudatában vagyunk a visszatükrözés folyamatának, már ez önmagában is sokat segíthet, de nem ez a végleges megoldás. Jézust követni sokkal többet jelent, mint megpróbálni utánozni Jézus történelmileg lejegyzett tetteit. Egy valóságos találkozás Jézussal – egy olyan találkozás, ami valóban létrejön közte és köztem – ez az, ami átalakítja az életünket (Érdemes ennek megértéséhez elolvasni a 2Korinthus 3:18-t)[1]. Ha idézhetek ismét a könyvemből: Jézus életében, halálában és feltámadásában Isten megmutatja önmagát a mi történelmi kereteink között, és ilyen szempontból a megváltás, a helyreállítás egy történelmi esemény. De a megváltás, a helyreállítás sokkal több is, mint puszta történelem: ez az „itt és most” „óóó” pillanata, amelyben az állam leesik és Isten Szelleme kinyitja a szememet… hogy lássam, milyen igazából Isten – és megtaláljam önmagamat, mint az Ő képe és visszatükrözése. Nem az az egyetlen lehetőségünk, hogy mindig csak a bennünket körülvevő közösséget, kultúrát, stb. tükrözzük vissza. Az életteli, valódi találkozás köztem és Krisztus között, közted és Krisztus között arra hív minket, hogy őt kövessük: akitől hitünket nyerjük, és aki hitünket teljessé teszi. Ő, a mások iránti szeretetből és a Papába vetett bizalma alapján képes volt ellenállni a mimetikus megfelelésnek; nem az lenni, aki mindenki más, hanem hiteles önmaga. Akkor vagyunk leghitelesebbek, ha eredeti, valódi önmagunk vagyunk: ha az önátadó szeretet Istenét tükrözzük vissza. [1] „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal mint egy tükörben szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk dicsőségről dicsőségre, az Úrnak Szellemétől.” A Mimézis Műhely bevezető kurzusa, a Kalandok Krisztusban műhelyközösség
2022. januártól minden hónapban új csoporttal elindult! |
A dél-afrikai születésű Andre Rabe és felesége, Mary-Anne ismert szerző, utazó előadó és zenész. Bolygónk számos kevésbé ismert sarkában is éltek és dolgoztak már.
Fehér Vera
E honlap célja
Andre Rabe gondolatainak népszerűsítése magyar nyelven. A Mimézis Műhely bevezető kurzusa, a Kalandok Krisztusban műhelyközösség 2022. januártól minden hónapban új csoporttal elindult! |
Ez egy Andre Rabe-val készített kétrészes Mike Morrel interjú második része.
Az első részt itt találja: http://andremagyarul.weebly.com/rolunk.html
Forrás: http://mikemorrell.org/2016/09/resist-compliance-be-yourself-andre-rabe-on-imitation-desire-and-a-whole-new-faith/
Az első részt itt találja: http://andremagyarul.weebly.com/rolunk.html
Forrás: http://mikemorrell.org/2016/09/resist-compliance-be-yourself-andre-rabe-on-imitation-desire-and-a-whole-new-faith/