Amit láttunk és igen jól megszemléltünk
Az egyik szó a „horaο", mely Strong meghatározása szerint: megfelelő alapossággal ránéz, mondhatjuk úgy is: megbámul, tisztán felméri, időt szán rá. Második szavunk a „theaomai”, és ez az elsőnek egy még alaposabb, erőteljesebb változata, ahol a jelentés: az alapige időben elnyújtott válfaja, nagyon közelről néz, hogy fel is fogja, meg is értse, magáévá is tegye. Itt is elég egyértelműen kitűnik a fokozatosság elve. Addig nézd, amíg már nem csak a nyilvánvalóig látsz. Nézz túl a felszínen, mígnem a logos valódi értelme rabul nem ejti a figyelmedet. És akkor ne hagyd abba az összpontosított, figyelmes szemlélődést – meg fogod látni, hogy Isten logikája egyszer csak tapintható valósággá válik. Nincs módszer, technika, vagy eljárás, ami jobban át tudná formálni az életünket, mint hogy egyszerűen: komolyan szemlélni kezdjük, és jól szemügyre vesszük ezt a misztériumot, meglátva benne születéskori, eredeti arcunkat, teljesen átadva magunkat az élménynek. Ezt most még pontosabban szeretném megfogalmazni. Amikor azt mondom, megváltozol, ezt nem úgy értem, hogy valami olyanná válsz, ami nem vagy. Ez az átváltozás arról szól, hogy visszatérsz a végtelen eredetihez. "Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, mint egy TÜKÖRBEN, ELVÁLTOZTUNK az Ő hasonmására, dicsőségről dicsőségre." (2 Kor. 3:18 Tükör Biblia) „Barátaim, mi pontosan ezek vagyunk: az Isten gyermekei. És ez még csak a kezdet; ki tudja, mi mindenre derül még fény velünk kapcsolatban. Amit viszont tudunk, hogy amikorcsak Krisztus láthatóvá válik, és valójában meglátjuk őt, ahogy van, ezáltal azt is meglátjuk, hogy mi is épp olyanok vagyunk, mint ő…” (1János 3,2-3 Tükör Biblia) Látod, mennyire összefügg az „átváltozás” és a „látás”? Amint láthatóvá válik számunkra, hogy Isten valójában milyennek lát minket, akik eredetileg voltunk és vagyunk – amint meglátjuk igazi, eredeti önmagunkat Isten szemében, mint egy tükörben... Amikor Istent szemlélve rádöbbenünk, hogy ő nem mást, mint minket néz, hisz a szemében mi tükröződünk, ott látjuk benne valódi önmagunkat szeretetben – a szívünk megtelik izgalommal. Mi is az ő rajongásával fordulunk vissza felé – hadd lássak többet; had nézzelek meg téged és önmagam még mélyebben, had csodáljalak téged hosszasan. Odaadó csodálatunk aztán felébreszti bennünk a megfelelő választ erre a megtapasztalásra. Az ige cselekvői, nem csak hallgatói „Cselekedjetek is Isten szíve logikájának megfelelően, ne csupán meghalljátok/szemléljétek azt; mert ezzel csak becsapnátok magatokat” (Jakab 1,22 Tükör Biblia) „Mert az, aki az Igének hallgatója és nem megtevője, olyan emberhez hasonlít, aki megnézte természetes arcát a tükörben, szóval megvizsgálta magát, de ahogy eljött onnan, elfelejtette, milyen volt. Ám, aki beletekintett a szabadság bevégezett [tökéletes] törvényébe, és meg is maradt mellette, aki nemcsak feledékeny hallgatója, hanem annak cselekvője, az boldog, amikor cselekedhet.” (Jakab 1,23-25 Csia) Jakab kifejezése, a „cselekvő” sokkal gazdagabb, mint az a magyar szövegből kiderül. Ugyanabból a szóból ered, mint a „poéta”, avagy „költő”. ’Poietes’: előadóművész, elsősorban poéta: cselekvő, költő. Ennek a szónak, hogy „cselekvő, költő”, az íze és értelme, hogy inspirált, ihletett, szenvedélyes megnyilatkozást fejez ki. Ha Isten logikáját hirdetik annak valódiságában, akkor bizonyára nem a „szabad és nem szabad” témára számíthatunk; hiszen az ige szerint az ő arcában, az ő szemében az igazi arcodat fogod meglátni, mint egy tükörben. Annak titka, hogy „poétájává” legyünk az igének: az, hogy először is csakugyan „lássunk”. Aki figyelmesen szemügyre veszi, és le nem veszi a szemét mindarról, amit a „tükörben” lát, annak bensőjéből, megtapasztalásából fakadni fognak az ihletett, szenvedélyes megnyilvánulások. Ennek fényében Jakab 1,25 versét így fordítom: Kezdj el nézni, és abba ne hagyd, lásd a tökéletes, teljes és örökkévaló szabadságot. Nyisd ki a füled, és figyelj oda nagyon; addig hallgasd, míg szinte kirobban belőled mint egy költemény, a tettvágy. Add át magad a figyelmes hallgatásnak, hogy felébredjen benned a költő; engedd, hogy amit látsz, felébressze benned a művészt. És ekkor kezdj el cselekedni; cselekedj annak teljes meggyőződésében, amit láttál és hallottál, és túláradó örömmel fogod gyönyörűségedet lelni benne, és minden megerősít abban, hogy ez: jó.
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|