Történeteink kialakulásának is mind megvan a maga története. Erről Andre Rabe: VÁGY c. könyvemben bőven írok. Történeteinkkel igyekszünk értelmet adni életünk kuszaságában a történéseknek, legyen az Isten misztériuma; a gonosz létezése és hogy a gonosz létezését miért épp a Sátán figurájával igyekszünk magyarázni; barbár áldozati rendszerünket igazoló (önigazoló) történeteink… melyek mind azt a reményünket is kifejezik, hogy valahogy a végén összeáll a kép és ezeknek a történeteknek a vége értelmes lesz. Ezen történetek összefüggésébe és ebbe a káoszba született Jézus. Jézus megjelenése, Pál szavaival élve, az esemény, amikor „eljött az idő teljessége” (Efezus 1:10). Az emberiség történetének összefoglalása
Jézus maga mondta, „hirdetem, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve”. (Máté 13:35 SZIT) „A világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” (Máté 13:35 MBT) Jézus története összefoglalja az emberiség történetét, és egy olyan következtetést mutat fel, melyre eljutni magunktól, őelőtte nem tudtunk. Egy vadonatúj esemény, ez a más életminta megszakítja azokat az ördögi köröket, végtelen ciklusokat, amelyekben a káosz helyet ad a rendnek, majd a rend ismét kaotikussá válik, újra és újra. Megszakítja a körkörös eseményeket, amikor győztesekből áldozatok, majd a legyőzöttekből erőszaktevők lesznek, újra és újra. Jézus egy üzenet megtestesítője. A megtestesült kreatív szó, a Logos, amely szembeszáll saját történeteink értelmetlen káoszával. Az idő összesűrűsödik. Folytonos versengéseink hiábavalósága felsejlik. Ezzel egyidejűleg megjelenik az élet valódi értelme ennek az embernek, Jézus Krisztusnak az önátadó szeretetében. Jézus történetének körülményei: az egész emberiség konfliktusos drámájának egymásnak ellentmondó körülményei egybesűrítve. Izrael ismét egy pogány birodalomnak – most épp a Római Birodalomnak – alávetettje. 2000 évvel ezelőtt járunk. A zsidó nemzet maga is széttagozódott, a társadalmon belül rengeteg egymással versengő csoportosulás, hang van. A frusztráció közepette fokozódik a szabadulás vágya. Sok önjelölt messiás lépett már elő a nép felbujtására, kihasználva a feszültségeket. Legtöbbjüknek erőszak lett a veszte. A négy evangéliumot olvasva az ember benyomása, hogy a mind e négy, Jézus életéről szóló történet szinte vágtat az utolsó hét felé: Jézus életének legutolsó hete és halála felé. Rengeteg konfliktus, terv és cselszövés konvergálódik és olvad egybe erre az utolsó hétre és kicsúcsosodik egyetlen hatalmas frusztrációban. Ezen kaotikus körülmények között kezdik Jézus tanításai és tettei zaklatottá tenni az embereket. Sokan, akiknek reményét a korábbi ál-messiások végül összetörték, most megújult reménnyel suttogják, hogy „talán valóban ő a Messiás". A zsidó vallási hatóságok is észrevették Jézust, és tanításai és népszerűsége egyre inkább sérti őket. Jézus folyamatosan átlépi a bevett normákat és határokat, például a kirekesztettek felé fordulásával, semmibe véve a társadalmi különbségeket. Végül ezek az események mind a zsidó Húsvét (Páska) ünnepének hetében csúcsosodnak ki, amikor a térségben élő zsidóság Jeruzsálemben gyűlik egybe. Minden, egy konfliktushoz szükséges elem összeállt: a nemzeten belüli társadalmi-politikai feszültségek, felajzott vallási buzgalom és személyes frusztrációk. Úgy tűnik, hogy mindenkit: az egyéneket, a családokat, a nemzetet, sőt más nemzeteket is érint a konfliktus. S Jézus arra készül, hogy tudatosítsa bennünk eddig tudattalan folyamatainkat. Mindazokat a tudattalan folyamatokat, egyéni és össztársadalmi szinten, melyekre az identitásunkat felépítettük és közösségeinket alapítottuk. Szembesítsen minket a valósággal, amelyet mítoszainkkal megpróbáltunk elrejteni. A minták tudatosítója Jézus ismerte az ember visszatükröző képességét, amit a Teremtés könyve úgy ír le, hogy “Isten a maga képére és hasonmására teremtette az embert,” s amit René Girard évezredekkel később a mimézis jelenségének hív. A „mimézis” az ember visszatükröző képességét jelenti – ebből is az a legfontosabb, hogy agyunk tükörneuronjai révén öntudatlanul is visszatükrözzük, így imitáljuk, másoljuk, átvesszük, eltanuljuk mások vágyait. Önmagában ebben nincsen semmi jó vagy rossz. A következmények azonban nagyon is messze vezetnek, erről szól VÁGY c. könyvem. Jézus tehát tisztában volt visszatükröző képességünkkel és – mivel az emberiség eltorzult mintákat követ – tudatosan ragaszkodott Az Ember eredeti mintájához, a Teremtőhöz. Szándékosan nézett tehát túl saját emberi közösségén, a nyájszellemen, s bár emberként nyilván ki volt téve ezeknek a természetes hatásoknak, nem volt hajlandó csupán azt a kultúrát visszatükrözni, melybe beleszületett. Folyamatosan az Atyára hivatkozik, őrá tekint modellként. Az Atya által képviselt mintát követi, Ő általa él; úgy tanít, ahogy az Atya tanította őt; az Ő akaratát teszi, amikor cselekszik; az Atya vágya az ő vágya is (János evangéliuma 6:38, 6:57, 7:18, 8:28-29). Például: „önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.” (János evangéliuma 8:28b-29) János evangéliumának 8. fejezete az, amely a házasságtörő asszony történetével kezdődik, s melyben Jézus az asszony vádlóinak azt mondja: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” Majd így beszél az asszonnyal, akit azért hoztak elé, hogy megkövezzék, „Hol vannak a vádlóid? (…) Senki sem ítél el téged? (…) Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:10b-11) A 8. fejezetben Jézus ezután önmagáról beszél, több éles kontrasztot húzva maga és az őt körülvevő zsidók között, de ki is emelve a mintakövetést pl.: „Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyáitoktól hallottatok.” E diskurzus vége az, hogy a zsidók azzal gyalázzák Jézust, hogy „ördög van benne” s most már Jézust akarják megkövezni. A János 8. fejezetének ebben a vitájában Jézus meg is nevezi és szembeállítja a két életmodellt. Az emberek vagy azt a modellt követik (tükrözik, gyakorlatilag utánozzák), amely szeret, vagy azt a modellt, amely megöl. De ahhoz, hogy ez utóbbi modell torz, hamis voltát beláthassuk, először is mintakövetésünket a tudattalanságunk homályából elő kell csalogatni. Ebben a beszélgetésben Jézus feltárja a gonoszság természetét, amikor kifejezetten kijelenti, hogy szoros kapcsolat van a hazugság, a vádaskodás, a torz vágy és a kollektív gyilkosság között. Azokhoz a követőihez beszél, akik egyébként hisznek benne, és azzal a megdöbbentő kijelentéssel kezdi, hogy ők is vakon rabszolgájává váltak a torz vágyaknak, egy torz modellnek, de nem tudnak róla. Egyetlen reményük a megszabadulásra, ha megismerik az igazságot: „Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: ’Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.’" (János 8:31-32) A szabadság nem egy kiváltságos vérvonalban vagy fajban rejlik. Ez a csoportosulás, annak ellenére, hogy Ábrahám leszármazottai ők, mégis gyilkolni akar (v40). Az emberiség minden más csoportjával együtt ezek a zsidók is becsapottak, hiszen mindannyian ugyanabban a gyilkos ördögi körben vesznek rész, és még csak nem is tudnak róla. Hajlamosak vagyunk azt hinni magunkról, hogy szabadok vagyunk, egyszerűen azért, mert mi biza’ tudatában vagyunk annak, miben hiszünk, mi a meggyőződésünk, mit döntünk, mit cselekszünk. Ameddig azonban annak nem vagyunk tudatában, hogy mik azok a rejtett, mögöttes mozgások, folyamatok, melyek meggyőződéseinket és választásainkat motiválják és meghatározzák, addig a vakság fogságában maradunk. Ebben a történetben tehát Jézus követői így tiltakoznak: „De hiszen Ábrahám [a hit ősatyja] a mi atyánk!” Jézus ezzel a kijózanító következtetéssel válaszol: „a cselekedeteitek felfedik, hogy miből táplálkoznak szándékaitok és vágyaitok.” Erre még határozottabban tiltakoznak: „csak egy atyánk van, maga az Isten.” (János 8:41) Erre pedig Jézus: „Ha Isten lenne az atyátok, szeretnétek…” Az az Isten, akit Jézus ismer, nem öli meg és nem áldozza fel az ártatlant. Ez az Isten szeret! Az az Isten, akit Jézus ismer, nem gabalyodott bele a bosszú, és a bosszú-vezérelte megtorló „igazságszolgáltatás” gyilkos ördögi körébe. A feltétel nélküli Szeretet a mi eredeti, hiteles és igaz modellünk, mintánk; míg a vádlás szellemisége a torz, megtévesztő, hamis modell, ami félrevezetett bennünket.
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|