Részlet Andre Rabe: Kalandok Krisztusban c. könyvéből Az Újszövetséget olvasva azt látom, hogy van egy szál, ami mindent átsző: ez pedig annak a csodálatos igazságnak a tudata, hogy Isten bennünk lakozik, mi pedig őbenne. Annak tudata, hogy mi, az egész emberiség, egyek vagyunk vele: ez a ráeszmélés olyan gazdag és erős, hogy sokakat szinte megrémít, amikor olvassák. Nincs az újszövetségi írásokban semmi olyan, ami kimagyarázná, hogy még sincs meg ez az egységünk Istennel; nincs semmi, ami a távolságtartást jogosnak tüntetné fel. Akiket megrettentett ez az igazság, rengeteg időt és energiát pazaroltak arra, hogy megpróbálják teológiailag alátámasztani: miért szükségszerű, hogy mégis legyen köztünk és Isten között egy távolság, egy elválasztottság. Különféle módszerekkel kísérleteznek, ami megmutatná a szakadékot Isten és ember között. Ám bármi magyarázat, ami távolság-tudatra, elválasztottságra épít, nem osztozik azzal a szellemiséggel, amivel az Újszövetségben találkozunk. Az újszövetségi írások hemzsegnek és túlcsordulnak attól a felismeréstől, hogy Isten – Jézussal: születésével, életével, halálával, feltámadásával – helyreállította egységét az emberrel. Azt az egységet, ami az eredeti vágya volt, s ami az ő szemszögéből mindig meg is volt s meg is maradt. Nézzünk erre néhány bizonyítékot: „…hogy ők is egyek legyenek, ahogyan mi egyek vagyunk. Nekik adtam azt a dicsőséget, amit tőled kaptam, hogy ők is egyek legyenek, ahogyan mi egyek vagyunk: én bennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek. És ezáltal megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és őket is ugyanúgy szeretted, ahogyan engem szerettél.” (János evangéliuma 17:11, 22-23 LIT) „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Az életet, amelyet most testben élek, az Isten fiának hitében élem [tehát azt hiszem magamról, amit Isten hisz, gondol, tud rólam; ami Isten meggyőződése rólam], aki szeretett engem és önmagát adta értem.” (Galata 2:20 LIT) „Az odafentvalókkal törődjetek, ne a földieken járjon az eszetek! Hiszen meghaltatok, és [új, eredeti] életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.” (Kolossé 3:2-3 LIT) „És megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy telve legyetek az Istennek egész teljességével.” (Efézus 3:19 LIT) „Aki pedig az Úrhoz tartozik, egy lélek ővele.” (1 Korintus 6:17 LIT) „Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk, mi pedig mindannyian az Atyával és fiával Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.” (1János 1:3 LIT) „Mert Jézusban lakozik (mint egy sátorban) az Isten egész teljessége testi alakban, és ti is teljesek vagytok őbenne, aki mindennek feje.” (Kolossé 2:9-10 LIT) „…Mindennel megajándékozott bennünket, ami kell az isteni élethez [zoe] és az isteni természethez [eusebia, szentség]. Ezeket az áldásokat pedig azért adta, hogy – helyreállítva a romlásból, melyet torzult vágyaink okoznak – saját isteni természetének részesei lehessünk…” (2 Péter 1:3b,4 LIT) Ezek az apostoli levelek csurig vannak azzal a felismeréssel, hogy Istennel egyek vagyunk; annak a tudatával, hogy olyannyira bensőségesen és meghitten egyek vagyunk vele, hogy már nem is tudunk különbséget tenni a Lélek és a mi lelkünk között. Kísérletet sem tesznek arra, hogy úgy magyarázzák állításaikat, hogy abba beleférjen bármiféle elválasztottság-tudat. Az a közösség, intimitás, bensőségesség, együttlét(ezés) amiről az evangéliumok és az apostolok beszélnek, az nem az embernek egy alsóbbrendű ismeretsége a transzcendens Istennel, aki lealacsonyodik hozzánk. Hanem a dicsőséges valóság, melyben Isten odaemel bennünket az ő szintjére, hogy az ő képeként és hasonmásaként, egyenrangú félként élvezzük egységünket vele. Nem tudok magamra többé úgy gondolni, mint önmagában álló entitás. Én egy kapcsolat vagyok: egységben élek vele. Elvesztettem magamat ebben a szerelmi történetben. Őt szemlélve megtaláltam az igazi önmagamat; egy vagyok Istennel. Csak egy lehetséges korlát marad; mégpedig, ha korlátozzuk ennek az igazságnak az értékét. Abban a pillanatban, hogy ráébredsz, hogy nincs távol az Isten egyikünktől sem – hogy Apuci oly közel van hozzád, mint a szíved – ez a felismerés ráébreszt az egység tudatára is. Ismerni Őt
Ismerni őt egyszerű, Nem akadályozzák rituálék, Ismerni őt egyszerű, Nem kell semmilyen szintet elérnem hozzá. Szeretni őt könnyű, Nincs miért elhúzódni tőle, Szeretni őt könnyű, Megvan mindenem, több, mint elegendő. Akit keresel, közelebb van, mint gondolnád. Hisz ez a kapocs ott van benned. Hogy láss, csukd be a szemed, Ébredj rá a belső világosságra. Hogy láss, nézz magadba, Meglátva őt, felébredsz. . Könnyű és egyszerű: benned, most, ismerd és szeresd őt viszont.
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|