Részlet Andre Rabe: Kalandok c. könyvéből (6. fejezet Istenképűségünk) János 10:30 „Én és az Atyaisten egyek vagyunk” Vajon ez a kijelentés csak Jézusra vonatkozik? János evangéliuma később így idézi Jézus Istenhez intézett szavait: „Nekik adtam a dicsőségességet, amit tőled kaptam; hogy ők is egyek legyenek, ahogyan mi egyek vagyunk: Én bennük és te énbennem, hogy minket tükrözve ők is teljesen eggyé legyenek. És ezáltal megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és őket is ugyanúgy szereted, ahogyan engem szerettél.” (Jn 17:22- 23) Egy lenni Istennel! Egy lenni mindenek megteremtőjével, egy lenni a Fiúval, egy lenni az ő szellemével. Amit Jézus élvez a Teremtővel, abból az egységből részesülünk mi is! Ugyanaz a szeretet, ugyanaz az egység, ugyanaz a tökéletesség. Bármit is mond Jézus az Istennel való kapcsolatáról, azt mi is elmondhatjuk! Éppen a Teremtővel való kapcsolatának a hangsúlyozása sodorta bajba Jézust a vallási vezetők előtt:
„Az Atya és én egyek vagyunk. Erre a zsidók újra köveket kaptak fel, hogy megdobálják és így öljék meg. Ekkor így szólt Jézus: Sok jó dolgot tettem már szemetek láttára Atyám dolgai közül; melyikért akartok most megkövezni? A zsidók pedig így feleltek: Nem a jó dolgokért akarunk megkövezni téged, hanem azért, mert olyan dolgokat mondasz, amik sértik Istent. És azért, mert csak ember vagy, mégis azt mondod magadról, hogy Isten vagy. Jézus erre így felelt: Nincs-e megírva a törvényetekben: ’Azt mondtam, istenek vagytok’? Isten isteneknek nevezte azokat, akikhez az Ő üzenete szól, és tudjátok, hogy az Írás mindig igaz. Az Atya kiválasztott engem, és elküldött erre a világra. Akkor miért mondjátok, hogy megsértem Istent, amikor azt mondom, hogy én vagyok az Isten Fia?” Jézust azzal vádolták, hogy az embert egy szintre hozta az Istennel. Mit válaszolt erre? Nem tagadta! Sőt, ahogy fent láttuk, a Zsoltárok 82:6-t idézve („…istenek vagytok, mindannyian a Magasságos Isten fiai”) kifejezetten elismeri és alátámasztja ezt a „vádat". „Arról írunk nektek, ami kezdettől fogva volt. Arról, akit mi magunk hallottunk és saját szemünkkel láttunk, akit egészen közelről figyeltünk, sőt, meg is érintettünk a kezünkkel. Ő az Isten élő, és életet adó beszéde. Ő az Élet, aki nyilvánvaló módon megjelent; Mi magunk is láttuk és bizonyítjuk, hogy ez igaz. Igen, róla beszélünk, az Örök Életről. Ő mindig az Atya Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Láttuk és hallottuk őt és most nektek is elmondjuk ezeket, mert azt akarjuk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Ez pedig azt jelenti, hogy mi mindannyian az Atyával és az ő fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.” (1 János 1:1-3) Ez a közösség, ez a meghittség nem képzelhető el, ha a tagok különböző szinten vannak. Egy kiscicával is lehetsz bizonyos mértékű közösségben, s ez lehet egy élő, egymást érző, szeretetteljes közösség, de ennek a kapcsolatnak megvannak a nyilvánvaló korlátai. A Teremtő nem kis házikedvenceként gondolt rád, mikor rólad álmodott. A vágya nem kevesebb téged illetően, mint hogy egy vele egyenrangú lény legyél. Édesapánk minden korlátok nélküli kapcsolatra vágyik velünk; s így olyanná szült minket, hogy teljesen „kompatibilisek” legyünk az ő végtelen személyével. Olyannak álmodta az embert, aki képes felfogni, elfogadni, visszatükrözni és viszonozni azt a minőségű szeretetet, amely Istenben túlárad. „Az a gondolkodásmód és szándék uralkodjon bennetek, amely a Krisztus Jézust jellemezte. Ő ugyanis minden tekintetben Istenhez volt hasonló, sőt egyenrangú volt Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem mindenről önként lemondott és beleegyezett abba, hogy szolgánk legyen. Amikor külsejét tekintve úgy élt, mint ember, alázattal és tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Még akkor is engedelmes volt, amikor emiatt [az emberi erőszak következményeként] meg kellett halnia. Igen, a kereszten történt halála pillanatáig engedelmes maradt.” (Filippi 2:5-8) Más szavakkal: Legyen jézusi a hozzáállásod. Ő tudta, hogy egyenlő az Istennel – de nem isteni mivoltát jött bizonyítani, hanem tökéletesen azonosulva velünk, megélni a mi emberi mivoltunkat. Ez a meggyőződés olyan tartást adott neki, amivel minden kisebbrendűségi komplexus nélkül szolgálhatott minket. Isteni természetünket nem kell bizonygatnunk vagy izgatottan megvédenünk, hiszen nem magunkat emeltük ebbe a pozícióba. Isten formált minket ilyenné! Ez a tudat felsőbbrendűvé sem tesz minket, hanem felszabadít arra, hogy embertársainkat teljes elkötelezettséggel szolgáljunk. Az eredeti (ún. ádámi) félresiklás ott történt, hogy azt feltételeztük, az embert Isten az ő képénél és hasonmásánál kevesebbre teremtette; hogy az Isten valamit visszatart tőlünk, amit nekünk magunknak kéne megszereznünk. Az isteni hasonmás, a tükörkép torzulását az okozta, amit Istenről feltételeztünk (hogy nem adott nekünk mindent), és amit önmagunkról feltételeztünk: hogy "nem vagyok elég". Az igazság azonban mindig is az volt, hogy az ember már olyan, mint Isten. Az élet fáján keresztül az isteni élet részesei lehetünk. Szó sem volt róla, hogy Isten valamit visszatartana! A vele való egyenlőségünk sem volt soha egy még megszerzendő dolog. Egyetlen dolgunk van csak: hogy ráébredjünk a valóságra, hogy mi olyanok vagyunk, mint ő! Ébredj rá igazi önmagadra: „Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember [mint egy tükörben], öröm tölt el, ha meglátlak [meglátom magam, a te hasonlatosságodat], amikor fölébredek.” (17. zsoltár 15)
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|