Részlet Andre Rabe: Kalandok c. könyvéből (1. fejezet: A genetikai kód, a logika) A kinyilatkoztatás kifejezés arra utal, hogy meglátunk és megértünk dolgokat, melyeket korábban – látszólag – nem tudtunk. Az ilyen természetű megértés legnagyobb akadálya, hogy általában csak olyan gondolatokat engedünk át a szűrőn, amelyek megerősítik, vagy összhangban vannak eddigi elképzeléseinkkel. Biztonság és kényelem rejlik a már meglévő tudásunkban. Éppen ezért minden olyan kijelentést, amely ezt támadja, könnyen elvetendőnek nyilvánítunk. Egyszerűen azért, mert új. Ebben szeretnék még egy lépést tovább menni. Azt állítom, hogy az Istentől kapott kinyilatkoztatás gyakran éppen azt rejti, hogy belátjuk, hogy amit eddig hittünk… hamis!
Nem győzöm hangsúlyozni, ez egy olyan változási folyamat, amely jóval túlmutat pusztán az értelmünkön. A szívünk befogadóképességéről van szó. A gondolkodásmódunkat gyakran befolyásolja és idomítja a környezetünk – jóval erőteljesebben, mint azt bevallanánk, vagy amennyire ennek tudatában lennénk. Mit gondolunk arról, hogy mások mit gondolnak rólunk és minden másról: ez komoly hatással van a gondolkodásmódunkra! Jézus némelyekről azt mondta: „többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét” (János 12,43, Új ford.). Ha a teremtőnkkel való bensőséges együttlétre elszántabban vágyunk, mint arra, hogy az emberek velünk egyetértsenek, akkor végre jó esélyünk van rá, hogy olyan kijelentéseket kapjunk tőle, melyekről nem is álmodtunk. A félelem az ismeretlentől, vagy attól, hogy elveszítjük mások helyeslését – ez a félelem az, ami eltompítja fogékonyságunkat a bennünk élő Isten iránt. De a szeretet olyan erő, mely kiűzi a félelmet. Az Ő jelenlétében a szeretetnek és bizalomnak olyan légköre van, amelyben el tudjuk engedni minden bizonytalanságunkat és ingadozásunkat, és vállalhatjuk, hogy azt mondja, amit csak szeretne. Néhányan már annyira megszokták, hogy mások döntsék el helyettük, hogy amit ők maguk "belülről" hallottak, az vajon helyes-e vagy éppen helytelen! Így már nem is bíznak saját ítélőképességükben. Hadd mondjam jó hangosan és kristálytisztán: elsősorban nem a saját hallóképességünkben bízunk – hanem abban, hogy Isten képes kinyilatkoztatni és megmutatni önmagát! Nincs szüksége tolmácsra hozzánk! Ő formált téged; tudja, hogyan lehet beszélni veled. Kérlek, halld meg, hogyan tekint rád édesapánk: Filippi 2,13: „mert Isten az, aki formálja bennetek mind az akaratotokat, mind a cselekvést, ahogyan neki kedvére van.” Bízz az ő benned való munkájában! Róma 15,14: „Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.” Legyen neked is ez a meggyőződésed! 1János 2,20-21: „Ti viszont mindannyian kaptatok Istentő egy különleges ajándékot, és mindegyikőtöknek teljes ismerete van. Nem azért írtam nektek, mert nem ismeritek az igazságot, hanem mert ismeritek azt, és tudjátok, hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik.” Meríts a megértésnek ebből a kútjából, mely már megvan benned! Teremtő, légy tevékeny bennünk, jóságos tetszésednek megfelelően. Megbízunk benned, hogy kijelented és megmutatod nekünk az igazságot. Hajlandóak vagyunk elengedni saját elképzeléseinket. Nem félünk az emberektől; csak a te helyeslésed, ami számít nekünk. Nagyon köszönjük, hogy ilyen kincset rejtettél el bennünk… segíts, hogy az a felszínre is kerüljön.
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|