Felerősődő várakozások, átalakuló Messiás-váradalmak az asszír háborúk és a babiloni fogság idején Tehát ami a messiási reményhez vezetett, az nem pusztán a királyok nagyon is emberi kudarca, hogy megfeleljenek az “isten felkentje” címnek. Maga a monarchia megalapítása – abból a célból, hogy az együttérző Isten nevében megmentsen és irgalmasságot ígérjen – magában hordta a messiás-várás szükségszerűségét. Az erődemonstráción alapuló politikai realitások arénájába, egy olyan királyság, mely Isten nevében irgalmasságot ígér, alig valósítható meg. Minden ilyen monarchia természeténél fogva olyan reményhez vezet, amely az összes tapasztalt politikai realitáson túlmutat, és amelyet egyetlen politikai alakulat sem tud kielégíteni. Mindazonáltal ez a remény [az Isten nevében irgalmasságot ígérő királyság] továbbra is elérhető marad, mert nem a lelkek vallásos megváltóját ígéri, hanem az emberek és az ország „teo [azaz Isten]-politikai messiását” (Buber kifejezésével élve). Az asszír seregek támadásai alatt az asszír terjeszkedéssel (Kr.e. 8. században) Izrael királyságának rövid politikai függetlensége véget is ért. Királyai túl gyengék, túl korruptak voltak, hogy megálljanak a nagy asszír hatalom előtt. Mégis, míg bárhol másutt a terjeszkedő Szíriában az asszír hegemónia megjelenésével a korábbi állami struktúrák mögött meghúzódó királyi ideológiák eltűntek, addig Izraelben a király képe még új mélységeket is nyert: átalakult a Messiás képévé. [Jurgen Moltmann, Jézus Krisztus útja, Kindle kiadás 250. old.]
Az önálló királyság megsemmisülése és a nép idegen országokba deportálása újra felébresztette az emléket a Szabadító Istenről. Világossá vált, hogy “ahogy a királyságot csinálták eddig”, az nem Jahve királysága volt. Az asszír háború alatt a Dávid házából származó Ahaz király, miközben elvesztette a csatát, jelet kap: “Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme, egy szűz nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el [nevének jelentése: Velünk az Isten]. (…) ez a gyermek meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani…” (Ézsaiás 7:14-16 BMT) Egy olyan Szabadító ígérete, aki képes megfelelni az Isten képviselőjével szemben állított elvárásoknak, csak még erősebb lett, amikor királyaik gyengeségei és kudarcai nyilvánvalóvá váltak. Ez a messiás-király egy eddig páratlan és elképzelhetetlen királyságot vezet be, hiszen ellentétben elődeivel, “Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában.” (Ézsaiás 11:2-4 MBT) Az asszíriai szenvedés ezen időszakában Izrael népének reménye nem csak felerősödik, hanem ki is bővül. Mert ha Istent foglalkoztatja az igazságosság és az elnyomástól való megszabadítás, akkor királyságának célja nem lehet Izrael jóléte önmagában. Nem, ez egy olyan egyetemes királyság lesz, amely lefedi az egész világot, ahogy a vizek borítják a tengert. Ez nem más, mint egy teljesen új teremtés, amelyben az erőszak örökre megsemmisült (lásd Ézsaiás 11:5-9 pl. “a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek…”). A már megszokott harcias királyok helyett, akik erőszak és elnyomás révén növelték és védelmezték országaikat, Zakariás próféta látomása is egy teljesen másfajta eljövendő királyról szól. Ez a király alázatos lesz, véget vet a harci szekereknek, háborús lovaknak és fegyvereknek, és békét hoz minden nemzet számára: “Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig. A veled kötött szövetség véréért szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz. Térjetek vissza a fellegvárba, reménykedő foglyok! Még ma kijelentem: Kétszeres kárpótlást adok neked!” (Zakariás 9:9-12, MBT) Az Emberfia Tehát Izrael várakozása a messiás-királyért felerősödik, bővül és jövőképüket is megváltoztatja. Mind a Messiás személye, mind uralmának természete radikális átalakulásokon megy keresztül. Amint Izrael népe száműzetésben, fogságban találja magát, király nélkül és megszabadításra szorulva, mint annak idején Egyiptomban... az egyiptomi Mózes, a szolgáló próféta emléke ismét központi szerepet kap a Szabadító képének kialakításában. A száműzetésben a próféták és papok ott vannak a néppel – a király nem. A próféták és papok együtt szenvednek a közösségel és életben tartják a megszabadulás reményét. Az eljövendő Messiás képe tehát összetettebb formát ölt és magában foglalja a szenvedő szolga – mint a nép képviselőjének – képét, a győzedelmes király képét is némiképp felülírva. A szenvedő szolga-Messiásról ezidőben született versekből számosat idéz majd Jézus, amikor önmagáról beszél. A várható megszabadulás képe tehát oly mértékben kitágul, hogy egy olyan egyetemes királyságra-várakozássá alakul, amely minden nemzetet magában foglal majd. A rákövetkező babiloni fogság alatt pedig, szintén egy száműzetés során, Dánielnek olyan látomása van, melyben az „ember fia” véget vet az emberi birodalmak történetének, és Isten kormányzása veszi át a hatalmat (Dániel 7). Ebben a látomásban Dániel a történelem végén áll, és látja a birodalmakat, melyek felemelkedtek és letűntek. Izrael még csak említésre sem kerül, hiszen az emberiség történetének tágabb összefüggésében Izrael országának kicsi a szerepe. Ez a látomás Dánielt jóval túlviszi hazája Izrael helyreállításánál – az egész emberiség helyreállításáról szól: “Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden nép, nemzet és nyelv neki szolgált. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.” (Dániel 7:13-14 SZIT) Ebben a látomásban a zsidó messiás az emberiség egyetemes reménye. Eljövendő messiásként megszabadítja Izráelt; és az emberfiaként kiszabadítja az emberiséget az örök erőszak világából, megteremtve az örök békét. Összefoglalás Megvizsgáltuk Izrael Messiás-várásainak alakulását. Nem filozófusok kellemes köreiben alakultak ki ezek a váradalmak, és nem ultra-emelkedett szellemi környezetben született természetfeletti kinyilatkoztatások ezek. Elvesztett harcok kellős közepén, valódi fizikai-lelki szenvedés mélységeiben, a bénító csalódás pillanataiban ébredt fel és formálódott a Szabadítóba vetett remény. Az elnyomottakból elnyomókká, az áldozatokból erőszaktevőkké, az elitből rabszolgákká válás végtelen ciklusainak valósága, hogy a királyok nem igazságosak és a királyságok nem biztosítják a szabadságot, ezek a tapasztalatok hozták létre az elképzelést a valóban szabad és igazán igazságos világról. Ahhoz, hogy beléphessünk ebbe az új világba, kell lennie egy olyan vezetőnek, aki képes átalakítani e világ mélyen beépített automatizmusait, és bemutatja nekünk Isten országát. Napjainkra sok keresztény közösség konkrét elvárásokat alakított ki a Messiás (második) eljövetelére. Milyen pozitív és negatív oldalát látod az ilyen várakozásoknak? A Messiás-várás kialakulásának története miben formálta a te elképzeléseidet?
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|