Jézus halála után a sokaság szétszéled, a feszültség alábbhagy. Azok számára, akik Jézust követték, a keresztrefeszítés utáni néma napokat bánat tölti be. A birodalom ismét bebizonyította módszerei hatékonyságát. A legmeggyőzőbb, legelsöprőbb módon nyerte meg a vitát – az ellenzék örök elnémításával. Mindazok számára, akik tanúi voltak barátjuk brutális halálának, a fájdalom nem szűnik meg, de lassan mélységes csalódássá alakul. Amit magukról gondoltak, lényegesen összefonódott azzal, akinek Jézust gondolták. Egymás közötti kapcsolataik nagy része is ebbe a barátságba ágyazódott. Jézusról azt gondolták, hogy ő a Messiás. De semmi nem lett igaz rá, amit tőle vártak. Elmúlt… és így foszlik szét saját identitásuk, és ezzel együtt egymáshoz fűződő kapcsolataik is – minden, ami Jézushoz kötődött, de csak illúziónak bizonyult. Úgy tűnik, az elmúlt pár nap szürreális eseményei a kemény és kegyetlen valóság fényében hamarosan szertefoszlanak. Jézus szeretetre inspiráló üzenetei kezdenek eltűnni az emlékezetből – mivel bebizonyosodott, hogy mindez csak idealista szentimentalizmus.
Ha mindezek után nem jött volna a feltámadás eseménye, akkor Jézus élete, tanítása és halála valószínűleg örök feledésbe merült volna. Halála csak egy újabb erőszakos cselekmény lett volna. Mégegy bűnbak, akit örökre elhallgattatott a tömeg hatása alatt álló vezetés. Egyik követője sem rögzítette volna szívesen Jézus beszédeit és élete eseményeit… hisz ezzel csak újraélték volna annak az embernek a kínos tanításait, aki ekkora csalódást okozott nekik. Jézus halála után követői között sokkoló néma csend honolt. De következett a feltámadás! A feltámadt Jézus Krisztus felrázza tanítványait a csalódottság csendjéből, és a feltámadástól lenyűgözött döbbenet némaságába kerülnek át. Hiszen a feltámadás eseménye meghalad minden elképzelhető várakozást. Nincsen rá szó, nincs rá kifejezési forma. Ebből a lebilincselő csendből azonban már megerősödve kerülnek ki. Noha kezdetben dadogó ajkakkal beszélik el, hogy mi történt, de hamarosan rájönnek, hogy el kell mondaniuk mindazt, aminek tanúi voltak. Már képtelenek hallgatni. A legváratlanabb fordulat Péter az első, aki merészen kijelenti: Jézus Krisztus feltámadt! De a hír, hogy Isten feltámasztotta azt, akit mi megöltünk, nem lehet jó hír! Azokat, akik először hallották, valóban „szíven ütötte” ez és azt kérdezgették egymástól: „mi tévők legyünk?” Hiszen csak néhány héttel ezelőtt történt, hogy Jézus a gonosz szőlőművesekről beszélt nekik, akik meggyilkolták az összes hírnököt, akiket a gazda küldött – és végül még a gazda fiát is megölték. Abban a beszélgetésben maguk mondták, hogy az ilyen gonoszakat a gonoszok sorsára kell juttatni, meg kell semmisíteni (Máté evangéliuma 21:41)! Saját ítélkezésük emléke hirtelen új, súlyos következményekkel járó fénybe kerül. Mire számíthatunk egy feltámadt áldozattól? Mire számíthatunk attól, akit mi megöltünk, de feltámadt? Bosszút fog állni! A pokol vár ránk! Itt a (zombi) apokalipszis! Azt, akit mi bűnösnek és halálra méltónak ítéltünk, Isten ártatlannak ítélte és ezért feltámasztotta a halálból. Sőt, őt tette Isten bíróvá mifelettünk! (ApCsel 10:42, 43) Ez azt jelenti, hogy amit tettünk, az nem az ártatlanok együttműködése volt Istennel, annak érdekében, hogy helyreállítsuk a társadalom rendjét a bajkeverő keresztrefeszítésével… hanem szembeszálltunk Istennel és meggyilkoltuk a fiát! Ezért nem várhatunk mást, mint megtorlást: mind áldozatunktól, mind áldozatunk Atyjától. Akiről ráadásul kiderült, hogy ő maga Isten! Mégsem ez történik… Minden várakozásukkal szemben, Péter úgy mutatja be Jézust, akit mi megöltünk, hogy bosszúszomj helyett Jézus mosolyogva, karjait barátságosan széttárva közelít felénk, és ajkán szavai a tökéletes megbocsájtást bizonyítják. Az erőszakos igazságtalanságra a bosszú tűnik a logikus válasznak. Akad, aki ezt „megtorló igazságosságnak” hívja. Egy-egy messiási ambíciókkal rendelkező vezető kivégzése után általában a kiábrándult követők vagy szanaszét futottak… vagy ritkább esetben összefogtak, hogy vezetőjükért bosszút álljanak. De mit lehet tenni egy olyan meggyilkolt vezetővel, aki feltámadt? A feltámadás egyedülálló eseménye A feltámadás, mint esemény, példa nélkül áll. Ennek az eseménynek a fényében a történet minden eleme – visszamenőleg is – új jelentést nyer. A legtöbb eseményre az jellemző, hogy képesek vagyunk felismerni annak okát és következményeit. Objektív módon elemezhetjük a történekeket, dátummal láthatjuk el, és bizonyos tényeket hozzákapcsolhatunk. Lehet, hogy személyesen is részese voltunk az eseménynek, és elmondhatjuk róla, hogy „ez is megvolt.” Egy tapasztalattá, olyan élménnyé válik, aminek az emlékét vagy ápoljuk…vagy megpróbáljuk elfelejteni. Vannak azonban olyan események, amelyek más kategóriába tartoznak, minőségileg más nagyságrendűek. Ezek azok az események, amik, ha megtörténtek, már nem ugyanabban a mederben folytatjuk az életünket Ezek az események bizonyos értelemben mindig velünk maradnak. Egy ilyen élmény még a „történelmi jelentőségű” eseményeken is túlmutat: minden, amivel kapcsolatba kerül, megváltozik általa. Ebbe a kategóriába azok a személyes élmények tartoznak, amikor „menthetetlenül” szerelembe esel vagy meghal valakid, aki különösen közel állt hozzád. A feltámadás, mint esemény azonban még ez utóbbi kategórián is túlmutat. A természetes ok-okozati logikán kívül történik. Egy brutális gyilkosságnak nem logikus következménye a holttest feltámadása fizikai testben. Ennek az eseménynek a hatását nem lehet felmérni. Igen, megpróbálhatjuk elemezni... és nagyon jó is, ha ezt tesszük. Például meglehetősen pontosan sikerült meghatározni, hogy időben mikor történhetett. Az eseményhez kapcsolódó számos tény további rálátást nyújt a történtekre. Sőt, a történelmi tényeken túl, mi magunk is elkezdhetjük személyesen megtapasztalni az esemény lenyűgöző valóságát. Olyan élményünk lesz ez, ha hagyjuk, amit megragadni igazán sosem tudunk – csak azt érezzük, mindinkább megragadott bennünket! A feltámadás ennek ellenére mindig sokkal több marad, mint amit mi magunk eddig megfogalmaztunk róla vagy megtapasztaltunk belőle. A feltámadás jelentősége olyan hatalmas, hogy mindent új jelentéssel tölt meg. Világossága olyan megértést ad a múlthoz, ami egyszerűen nem volt jelen az esemény előtt. Jézus beszédei, tanításai végre értelmet nyernek. Még Jézus „értelmetlen” és felkavaró halála is értékkel itatódik át és megnyugvást lel. Ez nem „egy esemény a sok közül”, amihez egyetlen meghatározott dátum kötődik, és ami objektív jelentésre korlátozható. Jelentése állandó kibontakozásban van. „Jézus halálának és feltámadásának ez a folytonosan kibomló és kimeríthetetlen eseménye nincs rögzítve egyetlen nyomtatott könyvben sem. Sőt, a világ összes könyve sem foglalja össze. (Lásd János evangéliuma 21:25). Ezért a valódi hit nem azzal foglalkozik, hogy úgymond újra- és újra visszanézze videón a meccset, miután nyert a kedvenc csapatunk. Nem érdemes benyomásokat reprodukálnunk, vagy megpróbálni elkapni az utóhatásokat… Inkább arról van szó, hogy beléphetünk valahová – igaz, zavarodottan és botladozó nyelvvel – hogy része legyünk annak a valaminek, ami mindent, de mindent újjá tesz és új fényben tűntet fel.” (Erőszak, vágy és valami, ami szent 72. oldal, Bloomsbury Academic, Kindle Edition.) A jövő hasonlóan meglepő lehetőségekkel telik meg, mint a feltámadás, amelynek során minden korlát megszűnt. Az idő teljessége újul meg, hiszen a múlt, a jelen és a jövő is újraértelmeződik. Ez az új teremtés kezdete; az emberiségnek egy teljesen új történetének a kezdete, ami mítoszainkat szertefoszlatja. És mi a helyzet te veled? Számodra mit jelent Jézus feltámadása?
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KALANDOK
|