János úgy írja le Istent, mint: Világosság, Élet és Szeretet.
Világosság: Isten a világosság, és Őbenne nincsen semmi sötétség. Az Ő világossága nem közönséges fény; Ő a tökéletes, az abszolút világosság. A sötétség nem tudja megérteni, és nem tudja legyőzni azt. A világosság nem egy passzív dolog, hanem erőteljes és heves, „kirobbanó”. Fényleni akar! Ilyen az Isten: legfőbb vágya, hogy megnyilvánuljon. Nem visszahúzódó, megismerhetetlen, elrejtett. Ő a Világosság. Arra vágyik, hogy minden embert megvilágosítson – az Ő jóindulatának, irántunk való kegyelmének ismeretével. Miközben Pál azon volt, hogy elpusztítsa Jézus Krisztus követőit, Jézus megmutatta, kijelentette magát Pálnak. Később Pál arról az Istenről ír, aki megmutatja magát azoknak, akik nem keresik Őt! Felhozza napját gonoszakra és jókra egyaránt. Ilyen az Ő természete, hogy kifejezi magát. Ennek semmi köze a te képességedhez, hogy kijelentést vegyél; viszont a legszorosabb kapcsolatban áll Istennek azzal a vágyával, hogy megmutassa Önmagát – függetlenül attól, hogy ezt te megérdemled-e! János 1:4: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” János 1:9: „Ő az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert…” Az élet, amit Jézus élt, ez az emberek világossága. Jézus élete megmutatja, hogy kicsoda valójában az emberiség. Jézus nem csupán egy példakép nekünk embereknek; ő egy miközülünk! A világosság lehetővé teszi, hogy értékelhessük valaminek a szépségét és értékét. A sötétség oly mértékben tudja elfedni vagy elrejteni a dolgokat, hogy már puszta létezésükről sem vagyunk meggyőződve – de amikor eljön a világosság, akkor hirtelen meglátjuk azt a valóságot, amit a sötétség eltakart. A világosság először is meggyőz bennünket valami létezéséről; azután pedig meg is mutatja annak szépségét. Élet: Isten: élet, és nincsen benne semmi halál! A görög kifejezés erre az isteni életre, ez a „Zoe”. Azt jelenti: abszolút, tökéletes élet van benne. Jézus ezt a fajta, „igazán igazi” életet úgy írta le, mint bővölködő, bőséges élet.[1] Másik alkalommal úgy beszélt róla, hogy a bensőnkből élő víznek buzgó folyamai ömölhetnek.[2] Ez ismételten nem egy passzív minőségű valami. Isten nem passzív; túlcsordul belőle az élet. Bőséges életet él, és az a vágya, hogy ezt a bővölködő életét megossza. Élete oly túláradó, és annyira telve van jósággal, hogy azt egyszerűen meg kell osztania. Ha egy gyümölcsfa oly mértékig betelik élettel, hogy az már több mint ami saját életben maradásához kell, akkor a fa gyümölcsöt terem. Gyümölcse magában hordja egy új fa magját. A fában lévő bőséges élet kicsordul, és reprodukálja önmagát. Ez az Istenben meglévő bőséges élet csordult túl, és gyümölcse az ember lett. A dicsőséges élet, melyben Istennek öröme telt, több volt, mint amire magának szüksége lett volna. A vágy, hogy osztozzon mással ebben az extravagáns bőségben, ez vezetett a teremtéshez. Szeretet: Isten – szeretet. A szeretet legnagyobb szüksége, hogy adjon. Ez sem egy passzív minőségű szeretet, hanem olyan, ami megnyilvánul. Isten abban mutatta meg irántunk való szeretetét, hogy amikor mi ellenségként viszonyultunk Hozzá, megbékített minket Önmagával.[3] Miközben a világ még az arcába köpött, és gyűlöletet táplált iránta, Ő megcsókolta a világot, és kijelentette, hogy a bűneinket többé nem tulajdonítja nekünk.[4] Ez oly nagymértékű szeretet, ami nem bírta kivárni, hogy az ember kezdeményezzen; hanem Ő lépett oda hozzánk, hogy magához öleljen, miközben mi még ellenségei voltunk. Isten önkifejező természete: Mi nagyon gyakran a saját nézőpontunkra alapozzuk a dolgok megtapasztalását, és azok értelmezését. Isten szeretetét csupán a saját szükségünk szempontjából látjuk. Pedig mindez elsősorban nem a mi szükségünkről szól... Isten irántunk való szeretete miatt nyújtotta ki karját felénk, mert Ő egyszerűen vágyott arra, hogy szeressen minket. Nem pusztán a bennünket körülvevő sötétség erőssége sarkallja arra, hogy világosságot hozzon. Egyszerűen az Isten természete, hogy ragyogjon. Isten örömét leli abban, hogy kijelenti magát. Túlcsordul belőle az élet. Telis-tele van szeretettel. Világossága tündöklően fénylik. Ez az elapadhatatlan megmutatkozni-akarás, Szeretetének kimutatása, megnyilvánulása, ez jelenti Isten lényegét. Az egész univerzum a bizonyság Isten óriási vágyáról és egyben képességéről, hogy kifejezze Önmagát. Minden galaxis, minden növényke, minden állat egy-egy egyedülálló és káprázatos kifejeződése Isten képzelőerejének. De végtére is, egy személy a személyiségén keresztül szeretné kifejezésre juttatni önmagát… és ez volt az ok, amiért téged teremtett! [1] Ján 10:10 [2] Ján 4:13 [3] Róm 5:10, Ef 2:16 [4] 2Kor 5:19 Elmélkedés: „Ő volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert…” János 1:9 Megerősítés: Isten megvilágosít engem! Az vagyok, akinek Isten kijelent engem. Semmi más nem határoz meg engem, mint Isten rólam való véleménye. Beszélgetés:
Házi feladat: Írj egy rövid fogalmazást Isten önkifejező természetéről, kapcsolatba hozva mindezt azzal, ahogy benned és rajtad keresztül fejezi ki Önmagát.
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe:
IGÉD TESTEMMÉ LETT c. könyve + hangoskönyv napi 5 percben Ha a szíved mélyén tudod, hogy az élet szebb, egyszerűbb de
nagyszerűbb... Vágj bele ma! Mert Isten nagyobb, jobb és szebb, mint valaha is gondoljuk - se vele mi magunk is! Szöveg + hang:
Ajánló: Fordította: TARTALOM:
Bevezetés Hogyan épül fel a sorozat? Címszavak
All
Arhívum |