A feltámadás egy olyan alkotó-teremtő esemény, melyben Jézus hús-vér teste: helyreállt, újjá-teremtődött, ismét alkalmassá vált a fizikai életre. A feltámadás nem csupán egy elvont, spirituális elmélet, hanem hús-vér testben élendő élet! Ez a legnagyszerűbb bizonyítéka annak, hogy Isten az emberi testet egyáltalán nem egy akadálynak tekinti, hanem épp útnak, amelyen keresztül az Ő Élete kifejeződhet.
A megtestesülés maradandó! Isten egyszer s mindenkorra döntött, hogy mi kedvenc létezésmódja. Azt választotta, hogy emberré válik és ember is marad; hiszen az emberi létezésben egy korlátlan kifejezési lehetőséget talál.[1] A Róm 5:17 úgy írja le a föltámadott életet, hogy az – az életben való uralkodást jelent. A Róm 6:11 úgy beszél róla, mint mély és töretlen vagy megszakítatlan közösségről. „Ezenképpen tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek [és az azzal való közösségetek megszűnt], de éltek az Istennek [Istennel töretlen életközösségben] a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Róm 6:11 (Károli KSZE) [és az Amplified/Bővített Biblia c. angol nyelvű ford. alapján]. A feltámadás következményei nincsenek rejtve és egy, a halálod után eljövendő napra félretéve. Megváltásunkból az következik, hogy az új élet hozzáférhetővé vált számunkra, most azonnal. A Római levél 6. fejezetének hátralevő része megmutatja, hogy mostani életünk hús-vér testünkben, egy most kínálkozó lehetőség Isten számára; sokkal inkább, mint hogy a bűnnel való küzdelem tere lenne. Isten összefonódott a teremtett világgal Annyira örülök, hogy a hitünk elsősorban nem tudományos tényeken alapul, hanem magán Istenen, aki kinyilatkoztatja önmagát. A tudomány, akármilyen szépen egészíti is ki hitünket, nem arra való, hogy fő bizonyítékul szolgáljon, vagy hitünk elsődleges alapja legyen. Ugyanakkor, a tudomány egyértelműen alá tudja támasztani, meg tudja erősíteni a hitünket. Ilyen például a „kvantum-összefonódás” fizikai jelensége. Nagyon sok remek tudományos leíráshoz és youtube videóhoz férhetünk hozzá a neten, amelyek részletesen elmagyarázzák a „kvantum-összefonódás” vagy „nem-helyhezkötöttség” jelenségét. Most megpróbálom mindezt egészen röviden összefoglalni: Ha két elektron ugyanabból a forrásból származik, akkor a „kvantum-összefonódás” állapotában vannak. Egyiküket akár az univerzum másik végébe is küldhetjük, mégis valamilyen rejtélyes módon továbbra is kapcsolat áll fenn kettejük között! Tégy bármit az egyikkel, a másik is azonnal „válaszol”. A kvantum-összefonódást tudományos kísérletekkel, egymástól 100 km fölötti távolságra eső objektumokkal is igazolták. Tudomásunk szerint nincs, ami térben és időben a fénynél nagyobb sebességgel haladna, de itt a bizonyíték egy olyan dimenzióról, ami objektumokat a tér és idő korlátain túllépve kapcsol egybe. Egy kísérleti fizikus, Gisin sejtése szerint valami „befolyásoló erővel” van dolgunk, mely „téren és időn kívül áll”. Gisin úgy mondja, azt érti ez alatt, hogy „nincs az a sztori térben és időben”, amely megmagyarázza a kvantum-összefonódottságot vagy nem-helyhezkötöttséget. (http://www.informationphilosopher.com/solutions/scientists/gisin/) A valóságban a két elektron továbbra is (még mindig) kapcsolódik egymáshoz… összefonódottak. Mindennek egy az eredete, és ezért, igazából mindent egybeköt valami, egybetartozik. Egy másik fura tény ebben az atomoknál is kisebb mikro-világban, hogy még a megfigyelés ténye is megváltoztatja a megfigyelt dolog állapotát. De mindennek mi köze van Jézus Krisztus feltámadásához? Bizony, Ádám, a teremtés koronája, az engedetlenség egyetlen aktusán keresztül, a teljes valóságot magával rántotta a romlás és pusztulás lefelé vivő spiráljába.[2] Az egyetlen, aki ismerte a teljes teremtett világ eredeti tulajdonságait és állapotát, az mindennek Eredete, a Teremtő. Jézus Krisztusban Isten egybefonódott és bensőségesen összekapcsolódott teremtett világával. A végletekig következetes… a romlás és a bukás következményei Őrá nem hatnak… hanem Ő változtatja meg azt! Megtestesülése, a mi valóságunkkal történt összefonódottsága a kezdete a „mindenek megbékéltetésének”, ahogy Pál nevezi ezt a Kol 1:20-ban. Pál így írja le Jézus összefonódottságának mértékét a teremtettséggel: „mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.” Kol 1:16-17 (Károli KSZE) A feltámadás kirobbanó eseménye az, melyben ennek az összefonódásnak a valódi ereje, a teremtettséggel való egybekapcsolódása a leginkább láthatóvá válik. Ez az új teremtés születése. Ez az, melyben Isten oly világosan és napfénytisztasággal megnyilvánul, manifesztálódik; és mivel minden egybekapcsolódik Vele, azonmód minden állapotot és irányt vált! Mint ahogy Ádám az egész teremtettséggel összefonódott a romlás és pusztulás lefelé ívelő spiráljában, így fonódott össze Krisztus feltámadása szintén az egész teremtettséggel. Megváltoztatta a menetirányt, és ettől fogva „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége…” Ézs 9:7 (Károli KSZE) Mi mit teszünk hozzá ehhez az új teremtéshez? Sokkal hamarabb, mint hogy tudtuk volna, hogy a vizsgálat maga hatással van a vizsgálat tárgyára, az Írás ezt mondja: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át…” 2Kor 3:18 (MBT ford.) Amit érzékelünk (látunk), az megváltoztatja azt, amit nézünk. [1] Kol 1:19, 2:9 [2] Róm 8:20 Elmélkedés: „Ezenképpen tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek [és az azzal való közösségetek megszűnt], de éltek az Istennek [Istennel töretlen életközösségben] a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Róm 6:11 (Károli KSZE) [és az Amplified/Bővített Biblia c. angol nyelvű ford. alapján] Megerősítés: Arra a következtetésre jutottam, hogy én valóban halott vagyok a bűn számára; semmiféle kapcsolatom nincs a bűnnel többé, mert az a kapcsolat meghalt, amikor Krisztussal együtt én is meghaltam. Erre is jutottam: hogy Krisztus feltámadásában én is benne foglaltattam. Ez azt jelenti, hogy az Ő élete most már az én életem. Beszélgetés:
Házi feladat: Írj egy rövid fogalmazást, melyben Jézus feltámadását méltatod! Írj arról, hogy ez az esemény hogyan volt az új teremtés kezdete!
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe:
IGÉD TESTEMMÉ LETT c. könyve + hangoskönyv napi 5 percben Ha a szíved mélyén tudod, hogy az élet szebb, egyszerűbb de
nagyszerűbb... Vágj bele ma! Mert Isten nagyobb, jobb és szebb, mint valaha is gondoljuk - se vele mi magunk is! Szöveg + hang:
Ajánló: Fordította: TARTALOM:
Bevezetés Hogyan épül fel a sorozat? Címszavak
All
Arhívum |