Jézusban három szent gyógyító képet láthatunk egyszerre a héber írásokból: a Páskabárányt, ami az ártatlan áldozat bemutatása (2Móz 12); a Felemeltetettet, ami az erőszak áldozatának "homeopátiás" meggyógyítása (4Móz 21:6-9); harmadsorban pedig, a bűnbak-rituálét, ahol is a megvetett áldozatot, mely a közösség bűneit hordozza, a pusztába űzik és halálra ütlegelik. (3Móz 16). A legtöbb ember, aki a földön valaha is élt, az áldozati szerep várományosa, így mindhárom esetben olyanként láthatjuk Jézust, aki az emberiséggel annak legkritikusabb és legsérülékenyebb szintjén azonosul. Jézusban Istent sokkal inkább olyannak látjuk, aki radikális mértékben szolidaritást vállal a világ minden fájdalmával "Ábel vére óta", mintsem egy mindenható istenségnek, aki egy pöccintéssel legyőz minden fájdalmat. Bontsuk hát ki az együttérzés és átalakulás eme gazdag képeit. Ma a páskabárányra fordítjuk figyelmünket, utána megnézzük majd a "felemeltetettet", a jövő héten pedig a bűnbakkeresés rendszerét fogjuk mélyebben megvizsgálni. Minden évben Niszán hó tizedik napján, családonként venni kellett egy tökéletes kis bárányt, melyen semmilyen folt vagy hiba nem lehetett, bevinni az otthonukba, és azután, a 14. napon meg kellett ölni (2Móz 12:1-14) A Páska emlékünnepben valami jó és ártatlan a halálának a képét látjuk. Minden szenvedés igazságtalan, nem megérdemelt, tragikus és értelmetlen. Sosem fogunk semmi logikát találni benne, de megpróbáljuk beleilleszteni egyfajta elszámoltatási jegyzékbe, amikor valaki mást hibáztatunk vagy vádolunk. Ez az egésznek a működési mechanizmusa. Ez a mechanizmus mindig így működik, de legtöbben nem látják meg. Meggyőződésem szerint az ártatlan bárány az egót vagy általunk létrehozott ént jelképezi. Ez az én nem rossz; sőt, úgy tűnik, mintha az "én" lenne. És az is. De nem a teljes vagy a legmélyebb én. Az, akiről azt gondolom, hogy én vagyok; az, akiről azt hiszem, hogy nélküle nem tudnék élni. De ha elengedjük ezt az ideiglenes álszemélyt, a saját életünk egy sokkal mélyebb szintjére juthatunk el. De elengedését mindig igazságtalannak és szükségtelennek érezzük. Mindig kockázatot jelent, pont úgy, mint Jézust a sírba helyezni. Jézus a kereszten nem a rossz én halálának a képe, hanem valójában annak az énnek a képe, amelyik jónak és szükségesnek érzi magát - de nem az! Jézust félreértették és félreértelmezték. Minden oka megvolt arra, hogy kijátssza az áldozat vagy a vádlás kártyáját, de nem tette egyiket sem. Ez nagyon nagy meglepetés, ha belegondolunk, hogy a történelem fő cselekményvonala ennek a tökéletes ellentéte a mai napig. Ahhoz, hogy Jézust egy teljesen új módon érthessük meg, először is tudni kell, hogy Krisztus nem a családneve volt, hanem az ő örök identitása, a Feltámadás előtt és után egyaránt. Jézus feltámasztása nem egy egyszeri csoda, amiben hinnünk kell, hanem az állandó és egyetlen működési mód kinyilatkoztatása. Semmi nem hal meg véglegesen! Sok tudós vallja ma, hogy semmi nem hal meg. Vagy - ahogyan a katolikus temetési mise szövege mondja - "az élet nem ért véget, csupán megváltozott". Jézus Krisztussá vált, ami azt jelenti, hogy mindannyiunkat belefoglalt ebbe az örök mozdulatba időn és halálon át (ld. ApCsel 2:36). Ezért alkotja Pál az új fogalmat, a "Krisztus testé"-t (1 Kor 12:12), egy testületileg értendő képet, amely bemutatja számunkra, hogy mi történik velünk mindnyájunkkal is. Jézus meghal, Krisztus feltámad. A kis edénynek meg kell halnia, hogy a sokkal többeket magába foglaló előjöhessen. Ezért használja Pál leggyakrabban az "en Christo" azaz "Krisztusban" rövid kifejezést (164-szer). "Ha a földbe hullott gabonamag meg nem hal, egyedül marad, de ha meghal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24). Más nyelvezettel szólva, a kis énnek át el kell engednie az ő egó-határait, hogy a Nagyobb Önazonosságba zuhanhasson bele. Véleményem szerint Jézus fő üzenete a következő: létezik valami lényegi, amit csak a halálon keresztül lehet megismerni. Valójában tényleg fogalmunk sincs arról, hogy mi az élet, amíg nem tudjuk, hogy mi a halál. A halál, amely a végső ellenségünknek tűnik, valójában a kapu, melyen át az út vezet. Így "lépett át, győzte le", vagy még inkább: így "semmisítette meg" Jézus a halált. Csendkapu: Krisztussal együtt meg vagyok feszítve. 2017. április 25.
Illusztráció: White Crucifixion (detail), Marc Chagall, 1938, Art Institute of Chicago, Chicago, Illinois, USA. Forrás: https://cac.org/sacred-images-2017-04-25/
0 Comments
Leave a Reply. |
Richard Rohr
|