Gondoltad volna, hogy amit "sebezhetőségnek" hívunk, az igazából a folyamatos növekedés kulcsa lehet? Tapasztalatom szerint az egészségesen sebezhető emberek minden lehetőséget kihasználnak a növekedésre, változásra. De azért védtelenül - a másik felé egyfajta folyamatos nyitottságban élni - elég kockázatos életforma, mivel ez azt jelenti, hogy mások időnként tényleg meg tudnak sebezni bennünket. De az ellentétes lehetőség is csak akkor áll elő, ha vállaljuk ezt a kockázatot: így mások meg is ajándékozhatnak, meg is szabadíthatnak, sőt még szerethetnek is bennünket. Ha képesek vagyunk egy őszinte, sebezhető életet élni - azt az életet, amit Istenben látunk visszatükröződni úgy, hogy három személyként egymásnak tökéletesen átadják magukat, megüresítik magukat és azután teljesen elfogadják egymástól az önátadást - akkor mindig lesz egy centrifugális erő, ami átáramlik rajtunk, kiáramlik belőlünk és átáramlik közöttünk. Ekkor a spirituális életünk egyszerűen "az Isten imitációjává" válik (ld. Ef 5:1), függetlenül attól, hogy ez mennyire lehetetlennek tűnik a hétköznapi fülünk számára. És aztán a többi már úgy tűnik, a Lélek munkája: hogy az élet és maga a szeretet számára sebezhető maradj, és hogy ellenállj mindennek, ami lerombolná az Életáramlatot. Figyeljük meg, hogy a Lélekre mutató legtöbb hasonlat mindig dinamikus, energikus és mozgásban lévő: erős szél, leszálló galamb, leszálló tűz és folyóvíz. A Lélek által vezetett emberek sosem hagyják abba a növekedést, változást és a lehetőség új mozzanatának felismerését. Milyen különös belegondolni, hogy a vallás olyan nagy része a status quo („a jelenleg fennálló helyzet") imádásává és a bukástól való neurotikus félelemmé korcsosult. Ugyanakkor teljesen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az egó fél a változástól és gyűlöli a bukást. Akkor tehát, melyik út vezet a szentséghez? Ugyanaz, amelyik az egésszé váláshoz (egész-séghez). És sosem mondhatjuk, hogy már megérkeztünk, hogy már elértük volna. Mindig csak a folyóban vagyunk. Ne próbáld meg a folyó folyását erőltetni, vagy rávenni, hogy megtörténjen; már történik, és nem tudod megállítani. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy felismered, élvezed és mindig egyre jobban megengeded neki, hogy vigyen magával. John O’Donohue így írta ezt le: Úgy szeretnék élni, ahogy egy folyó folyik, az önnön felfedezése felett való csodálkozástól vitetvén.[1] A nagy meglepetés, és némelyek számára csalódás: ennek az isteni Áramlásnak elég kevés köze van ahhoz, hogy te milyen vagy. Az Áramlás nem függ össze a te tökéletességeddel, igazságoddal, azzal, hogy a megfelelő csoporthoz tartozol-e vagy hogy érted-e az Áramlást. Jézusnak semmi hasonló ellenőrző listája nincsen, mielőtt valakit meggyógyítana. Valami ilyesmit mond inkább ehelyett: "Szeretnéd kérni vagy megengedni, hogy megérintselek? Ha igen, akkor rajta!" A megérinthetők a meggyógyultak; ez igazából ennyire egyszerű. Nincs semmiféle tantételbeli vagy erkölcsi vizsgálat. Jézus nem vizsgálja, hogy akiket meggyógyít, azok zsidók, melegek, be vannak-e merítkezve vagy az első házasságukban élnek-e. Csak egy kérdés van, amit számtalanféleképpen feltesz: Szeretnél meggyógyulni? Ha a válaszunk sebezhetőségből, bizalomból fakad, az Áramlás mindig megtörténik, és a személy mindig meggyógyul, általában több szinten. Ez az igazi Újszövetségi üzenet, sokkal inkább, mint a csodálatos orvosi gyógyulások. Csendkapu: Táncolj Velünk. 2016. szeptember 27.
[1] John O’Donohue, “Fluent,” Conamara Blues (Cliff Street Books: 2001), 23. Eredeti cikk: https://cac.org/vulnerability-2016-09-27/ Illusztráció: Dancers (detail), Edgar Degas (1834-1917), 1899. Toledo Museum of Art, Toledo, Ohio.
0 Comments
Leave a Reply. |
Richard Rohr
|