Tegnap este egy asztal köré ültünk a barátainkkal, hogy egy egyszerű, kenyérből és borból álló étkezésen osztoztunk. Felidézve azt a másik tizenkét barátot, akik Jézussal az utolsó vacsora asztala köré gyűltek. Annyi szépség van az úrvacsora-közösségben. Amikor lakomát ülünk az általa közvetített üzeneten, az a valóságunk részévé válik. Azon a másik éjszakán, milyen viharos időszak volt ez számukra! Amikor az utolsó vacsorát osztják meg drága barátjukkal, Messiásukkal, micsoda feszültségek közepette vannak együtt!
Jézus élete és üzenete – mindaz, amit Ő képvisel – sértő a „hatalmon lévők" számára: kulturális, vallási, politikai és minden szempontból. Ő az EGÉSZ közösség számára keres szeretetet és igazságot; és különösen azok számára, akikkel a leginkább szoktunk igazságtalanul bánni. Jézusnak egész életében ellenségeskedéssel és erőszakos fenyegetésekkel kellett szembenéznie. Kezdve ott, hogy már születésekor Heródes eltökélte, hogy a gyermek Jézussal egyetemben minden kisgyermeket megölnek Betlehemben és a környékén. A feszültségek most még inkább fokozódnak, és hamarosan elérik a csúcspontot, ahol a hatalmasok egyesítik erőiket, hogy elhallgattassák és likvidálják ezt a kijelölt bűnbakot. A keresztre feszítésnek a Római Birodalomban politikai és katonai célja van: elhallgattatni a lázadót és elrettenteni a lázadókat. Ez Jeruzsálemben, Jézussal sincs másképp. A tanítványok sürgetik az igazság érvényre juttatását; alig várják, hogy a hatalomnak megmutassák, hogy Jézusuk a Messiás, Akinek ereje az ellenségeire fog záporozni, az Övéit pedig megkíméli. Péter még azzal is jelezte hűségét, hogy kardot rántott mestere védelmében! Mielőtt ismét visszatérnék a mi mai asztalközösségünkhöz, még emeljük ki annak jelentőségét, hogy felismerjük: mit jelentett egy ilyen étkezés a múltban. Az ehhez hasonló lakomákat az ellenség felett aratott győzelem – az ellenségtől való megszabadulás – megünneplésére tartották. Az ilyen ünnepi lakomákra a történelem során sok példát találunk – a legősibb például a babiloni eredetmítoszban, az Enuma Elish-ben, amikor Marduk megölte anyját, Tiamatot… de számtalan bibliai beszámolónk is van a sikeres csaták utáni győzelmi lakomákról: mint például a Páskavacsora a Kivonulás ünnepén. Az ilyen ünnepi lakomák körül bizonyos társadalmi hierarchia is jelen volt – jellemzően az elit, a választottak, a „kiválasztottak" vehettek részt rajtuk. Még az ültetési rend is számított. Ezek az ünnepek jellemzően az erőszakos, véres győzelmeket ünnepelték. Visszatérve Jézus tanítványaihoz, akik erre a hálaadó ünnepségre készülnek a háttérben a Páska ünneppel: ők is azt várják, hogy ügyük igazságosságra fordul és Jézus lesz a győztes! Jézus veszi tehát az elemeket, a kenyeret és a bort… veszi a kenyeret, amit megtör és átadja nekik... „ez a kenyér az ÉN testem, megtörve...". Ez már fájóan, túlságosan is közel van az igazsághoz... mert testét néhány óra múlva valóban erőszakkal fogják megtörni. Elárulják, meggyilkolják – feláldozzák őt. Ez nem úgy hangzik, mint egy győzelem! A tanítványok maguk is része lesznek ennek az erőszakos folyamatnak… ugyanakkor, ha meglátják és befogadják, ami történik, részesülnek az önátadó szeretetből is: amely feláldozza magát, hogy végre valahára véget vessen minden áldozatnak. Azután pedig: „igyátok a véremet”… amely ki fog folyni értetek… de ellentétben Ábel vérével, amely BOSSZÚÉRT és MEGTORLÁSÉRT kiált a földből, az én vérem MEGBOCSÁTÁST és MEGBÉKÉLÉST áraszt, jobb dolgokról beszél! (Zsid 12) Ebben a szertartásban világossá válik, hogy mindannyian részt vettünk az áldozat testének „megtörésében". Mindannyian része vagyunk a vérontás ciklikus történetének, és úgy tűnik, nincs kiút. Itt azonban Jézussal a kör mégis megtörik! Az emberi lét egy új módja kerül bevezetésre. Már nem az ELLENSÉG ELPUSZTÍTÁSÁT ünnepeljük, hanem a BARÁTSÁG HELYREÁLLÍTÁSÁT. Tehát úrvacsoránk felforgat mindent! Aláássa áldozati vallásunkat, szembesít minket egy teljesen új világnézettel! Ahol Isten még az áldozattal is jelen van és az egyetlen érvényes áldozat az, hogy szeretetben odaadjuk magunkat egymásnak. Ha nem eszünk és iszunk belőle, az igazi világosságból, aki eljött a világba, nincs életünk... fogalmunk sincs, kik vagyunk és hogyan éljünk. Jézus minden győzelmi lakomát a feje tetejére állít, megfordít, felforgat... itt az „utolsó vacsorában", miközben Jézus a barátaival étkezik, az emlékezés és a remény rituáléját vezeti be, ahol Isten jelen van az étkezésben. Az isteni jelenlét rituáléját – egy étkezésen keresztül. Nagyon megáldott engem egy könyv, James Brenneman: „Könyörületes eszkatológia" című könyvének egyik fejezete. Brenneman ebben más példák mellett Lukács evangéliumában a nagy lakoma példázatát vizsgálja. Lukács sokak szerint azért írta evangéliumát, hogy meggyőzze olvasóit, hogy utasítsák el az erőszakot és hogy Krisztus béketeremtő uralmában higgyenek. A lakomán részt nem vevők által felhozott indokok, pl.: most nősültem meg, földet vettem... mind elfogadható okok voltak arra, hogy felmentést kapjanak a katonai kötelezettség alól, vagyis, hogy háborúba menjenek. Úgy tűnik, Jézus azért használja pont ezeket a példákat, hogy a hallgatósága megértse: egy győzelmi lakomáról van szó a példázatban. Majd, amikor az összes meghívott vendég már előadta a kifogásait, miért nem vesznek részt, azt mondja: menjetek, és hívjátok meg a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! Jöjjenek mindannyian a lakomára. Urunk nem áldozatok árán nyeri meg csatáit és nem erővel, nem erőszakkal győz. Ő úgy győz, hogy ellenségeit barátokká teszi… az áldozatokat az asztal megtisztelt vendégeivé teszi. „A kenyér és a bor megosztása csak annyiban válik szentséggé, amennyiben Krisztus tényleges élő teste, a közösség, amely azt veszi, egy emberként egységben él. Az Úr asztalánál nincs rangsor: a papokat nem lehet megkülönböztetni a laikusoktól; a szegények és a gazdagok együtt esznek; a középiskolából kibukottak fölött nincsenek filozófiai doktorok; nincsenek szentek, akik ne lettek volna bűnösök is, akiknek szükségük van Isten kegyelmére! Egy olyan világban, amely többnyire a társadalmi, gazdasági és egyéb hatalmi formák köré épül és azon alapszik, egy ilyen étkezés valóban jó hír." James Brenneman A minap annyira élveztem, ahogy Virgil Michelről, egy 1800-as évekbeli szerzetesről olvastam. Ez a szerzetes mindig hangsúlyozta a liturgia és a társadalmi igazságosság közötti kapcsolatot: „Mindaddig, amíg a keresztény ember a vallásos életét szubjektivista és individualista nézőpontból szemléli, addig lelkiismereti aggályok nélkül élheti mindennapi életét... [Virgil Michel] Úgy látta, a liturgia megújult értelme lehet a legjobb módja annak, hogy lebontsuk a szakrális és a világi közötti korlátokat... egy olyan megújult liturgia, amely azt fejezi ki: a hívők egyetlen misztikus testbe foglalva, egyek Krisztussal és mindazokkal, akik osztoznak az ő életében. Aki a liturgiát éli, az idővel érezni fogja, hogy a misztikus test eszméje kifejlődik elméjében, és egyre inkább magával ragadja. Rá fog jönni, hogy éppen az igazi keresztény szellem forrásából iszik, amely arra hivatott, hogy újjáépítse a Társadalmi Rendet." Egy másik „lelki közösség” jut eszembe: amikor a férfiak az Emmausba vezető úton mennek. Lépkednek tehát és küszködnek a napokban lezajlott események értelmezésével. Ők is egy győztes Messiást vártak, aki érvényt szerez az igazságosságnak… de Ő végül a mi igazságtalanságunk miatt áldozatként halt meg. Ám ekkor megjelenik nekik a feltámadt Jézus és újraértelmezi a saját kis történetüket. Majd egy egyszerű közös étkezésük során, ahol ebből a vendégből a házigazda lesz, Jézus kenyeret tör és ezzel áthatol zavarodottságukon: nemcsak az Ő új látásmódját tárja fel, hanem azt is, hogy önmagukat is másképp lássák! Valami történik, amikor felismerik a velük lévő isteni jelenlétet… de abban a pillanatban, amikor meglátják – az eddig látható: láthatatlanná válik… ugyanakkor a láthatatlan láthatóvá válik ŐBENNÜK. Jézus „eltűnik" és „megjelenik", mert az asztal túloldalán lenni túl nagy a távolság lenne a testté lett Ige számára. Ez olyan gyönyörű kép arról, hogy élő Megváltónk mennyire kész arra, hogy bármelyik pillanatban megnyilvánuljon, testet öltsön közöttünk, általunk, bennünk. Miközben együtt törjük meg a kenyeret, emlékezünk és a lehetőség adott, hogy ezt az önátadó szeretetet állandósítsuk, ahogyan másoknak szolgálunk. Törjük meg együtt a kenyeret. Nem csak szimbolikus étkezésként, hanem olyan étkezésként, amelyet megoszthatunk egymással a társadalmi és gazdasági határokat átlépve – mindig emlékezve arra, hogy az Ő összetörtségét magunkévá téve, egésszé lehetünk; ahogy isszuk a fájdalmat, kinyújthatjuk kezünket és gyógyíthatunk; és az Ő elhagyatottságában üdvözölhetjük az elhagyottakat a szeretet lakomáján. A feltámadt Úr üzenete: Én vagyok a szeretet, és itt vagyok, és készen állok arra, hogy bármelyik pillanatban megjelenjek rajtatok keresztül. Legyünk olyan közösség, ahol megtaláljuk a módját annak, hogy a legjobbat lássuk, a legjobbat higgyük. .............................................. Két könyv, ami megáldotta fenti gondolataimat:
Fordította: Fehér Vera
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe blogjaAndre dél-afrikai szerző és előadó, a Mimesis Academy alapítója. Forrás: http://alwaysloved.net/
|