Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan szoktuk ezt csinálni – használd mindazt, ami ebből megtetszik. Az adventi koszorú történetéről, a gyertyák színeiről, jelentésükről számtalan változat ismert – ezt itt az én verzióm, ami nem hagyományos, „de a miénk". Az örökzöld koszorú végtelen köre azt a végtelent jelképezi, amit a matekban egy fektetett nyolcassal jelölünk: nem tudjuk igazán meghatározni, nem tudjuk megragadni, de mindannyian értünk valamit alatta. Például amikor a csillagok milliárdjaira tekintünk és valamiféle vágyódás ébred a szívünkben. Négy gyertyánk a „karácsonyi történet” négy epizódját eleveníti meg:
Mi a családdal karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Jézus megszületett. Nem gondoljuk, hogy karácsonykor volt a szülinapja, de történelmi ténynek tartjuk, hogy volt valaki, akit Názáreti Jézusnak (azaz magyarul Szabadítónak) hívtak, és aki gyökerestől forgatta fel az emberi történelem menetét. Akinek arcában megláthattuk a mi saját arcunkat: a misztériumot, hogy emberként kik vagyunk igazán… de azt is, hogy vakságunkban hová süllyedtünk. Ilyen szempontból kifejezetten előnyösnek látom, hogy a karácsony a téli napfordulóhoz kötődik, s így bármely vallásnál egyetemesebben illusztrálja, hogy vakságunk, „sötétségünk nem tart örökké,” mert „eljött a világosság.” Kiket szimbolizálhat a négy gyertya? Mi advent 4 vasárnapján gyertyagyújtáskor egy-egy sztorit, a karácsonyi történet 4 epizódját elevenítjük fel:
Miért kéne bennünket megszabadítani? A megváltásra az én értelmezésem szerint azért van szükségünk, mert nem tudjuk, (egyenként, és mint emberiség is „elfelejtettük,”) hogy kik vagyunk igazán. Ennek mélységeit láthatjuk abban, hogy közös összefogással és egyetértésben bűnbakot csináltunk még Jézusból is, és megöltük őt.
Nagyon érdekesnek találom, hogy a történet szerint a pásztorok és a bölcsek is „dicsérik és magasztalják” az Istent, illetve ahogy „leborulva imádják” Jézust. A Teremtés könyve jut róla eszembe. Az ember teremtésekor „Isten az Ő képére és hasonmására” teremtette az embert és ezután „megáldotta őket.” A „megáldotta” kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „térden állva imádta, gyönyörködött benne.” S ha valóban Isten „tükörképe” vagyunk, akkor a pásztorok és a napkeleti bölcsek imádata erre az ősi „mintakövetésre” épül! A gyermek Jézusnak hozott „prófétikus” ajándékokkal együtt (melyek Jézus királyságára, Isteni mivoltára és halálára utalnak) a karácsonyi történet jelképezi, hogy valóra váltak a próféciák, kezdetét vette „megszabadulásunk”. Hiszen eltorzult mintakövetéseink helyett néhányan azt kezdték visszatükrözni, Aki a Szeretet, és ezzel ráébredhetünk arra, amit Ő lát bennünk: Őbenne megláthatjuk önmagunkat. S megsejthetjük önmagunkban is azt a bizonyos hátborzongatóan gyönyörű végtelent, amit örökzöld körkoszorúnk is jelképez. Rácsodálkozós adventet, szeretetteljes karácsonyt kívánok: Ha gyertyagyújtáskor azt is szeretnéd elolvasni, hogy a Biblia hogyan örökítette meg a karácsonyi történetet, például ezeket a részeket ajánlom: 1. Próféták: Mikeás 5.1-3 versek (prófécia Betlehemről), Ézsaiás próféta 9. fejezet 1-6. versek (jövendölés a születendő örökkévaló királyról, Isten szeretetéről), valamint 22. zsoltár (ez egy előkép a Messiás keresztre feszítéséről és feltámadásáról). 2. József és Mária: Lukács evangéliuma 1. fejezet 26-38. versek (az angyal üzenete Máriának), valamint Máté evangéliuma 1. fejezet 18-25. versek (az angyal üzenete Józsefnek). 3. Pásztorok: Lukács evangéliuma 2. fejezet 1-20. versek (a pásztoroknak egy angyal adja hírül a betlehemi jászolba fektetett Üdvözítő megszületését). 4. A napkeleti bölcsek gyertyájához: Máté evangéliuma 2. fejezet 1-12. versek (a napkeleti bölcseket csillag vezeti a jászolhoz). A festmények He Qi munkái: 1. The Leading of Peace 2. When a child is born 3. The nativity 4. The magi (He Qi @2014 All rights reserved) Utóirat: 10 éves lányom idén ezt a koszorút készítette: Amikor dolgozott rajta, nem is tudatosult benne, csak utólag jöttünk rá, hogy tulajdonképpen a 4 sztorit elevenítette fel ő is:
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe blogjaAndre dél-afrikai szerző és előadó, a Mimesis Academy alapítója. Forrás: http://alwaysloved.net/
|