Bevezető: Impresszionizmus
Gyermekkorom óta rajongok a művészetért. Azt hiszem, nagyapám miatt, aki művészember volt. Habár nagyszüleim tőlünk távol laktak, a nyári szünetet mindig együtt töltöttük. Nyolc-tíz órát utaztunk ilyenkor hozzájuk, ami egy ötéves kisfiúnak, akkori fejemmel valóságos örökkévalóságnak tűnt! Mai napig élénken bennem élnek a műterem emlékei. Az ecsetek és festékek, illatok és a hangulat, vásznak és félig kész műremekek összevisszasága - ezek mind egy csodálatos alkotószellem érzését keltették bennem. A festmények pedig egészen bámulatba ejtettek. Mi mindenre képes az emberi alkotókészség, hogy képzelőerejét vászonra vesse, amiben aztán mindenki gyönyörködhet! Mennyire vágytam rá, hogy beállhassak nagyapám mellé, hogy néhány ecsetet én is a kezembe véve, hozzáfesthessek a képekhez! De ezt sajnos nem engedte meg. Határozottan megvoltak a kedvenc festményeim. Azokat szerettem a legjobban, amin még tisztán kivehetők a művész mozdulatai, ahol az ecsetvonások vagy a festőkés nyomai szinte mozdulatról mozdulatra követhetők maradtak. Kedvenc képeimen nem csak a letisztult végeredmény volt kivehető, hanem szinte az alkotó gondolatai is, a művészi erő bátor szabadsága. Ahogy belegondoltam, hogy ezek az álomszép festmények az én nagyapám alkotásai, az ő képzelőerejének megnyilvánulásai… azon kaptam magam, hogy már azon álmodozom, belőlem vajon milyen művészi alkotás fakad? Az iskolában is a képzőművészet lett a kedvenc tantárgyam. Kedvenc stílusom, ami mindegyiknél jobban megfogott, az impresszionizmus volt. Az impresszionista festők nem fotószerű realizmussal ragadják meg ábrázolásuk tárgyát, hanem inkább csak egy benyomást szeretnének közvetíteni. Innen fakad az impresszionizmus elnevezés. A fényhatásokat és a mozgást érzékeltetik, és a színélmények keverékét vetik olyan módon vászonra, hogy az ábrázolt dolgok „lelkét” adják vissza - nem feltétlenül a kézzelfogható tényeket. Ennek pedig az a következménye, hogy a szemlélőt tevékeny részvételre serkentik, hogy saját elménkben „fejezzük be” úgymond a képet. Meglepő módon ez a fajta ábrázolásmód sokkal inkább képes átadni a színtér hangulatát, egész atmoszféráját, mint azok a stílusok, amelyek az összes tárgyi részlet visszaadására törekszenek. Jézus gyakran történeteket mesélt, vagy a fogalmakat képek segítségével ragadta meg. Én úgy látom, Isten is gyakran szól ilyen „impresszionista” stílusban: amikor be kell vetnünk képzelőerőnket és alkotókészségünket, hogy befejezzük a képet. Ebben a könyvben is fogalmi képeket szeretnék festeni, méghozzá impresszionista utakat járva. Azt remélem, hogy az olvasó is részestársa lesz képeimnek – hogy megtalálja önmagában is az igazság és szépség felfedezésének csodálatos képességét. Évezredek óta élményszámba megy, ahogy a teremtett világban meglátjuk egy művészi kéz nyomait. Dávid írta a 19. zsoltárban: Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Semmi más nem mutatja erőteljesebben a Művész bátorságát és alkotókészségét, mint az általa alkotott emberi szellem. Hiszen az emberi képzelőerőt nem csak arra tette képessé, hogy felfedezzük a szépséget, de hogy részestársai is legyünk az alkotó folyamatnak, ami a legnagyobb Művész személyéről fest képet: a mi Teremtőnkről. Hív bennünket, hogy tevőlegesen mi is vegyünk részt alkotómunkájában. Minden, ami csak létezik, eredetét tekintve az Ő képzeletében volt meg először. Ha meglátjuk, és csodálni kezdjük művészetét, feltör a kérdés: vajon mi rejlik bennem, belőlem vajon milyen művészi alkotás fakad?
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: KÉPZELD EL... c. könyve + hangoskönyv napi 5 percbenA fordítás alatt az elkészült részeket folyamatosan publikáljuk ezen a blogon ArhívumCímszavak |